Az úgynevezett egy gyerek politikának a feladása óriási reformot jelent Kínában, hiszen ez a szabály mintegy 36 éves múltra tekint vissza. A könnyítést Hszi Csin-ping (Xi Jinping) államelnök, a Kínai Kommunista Párt főtitkára jelentette be, amikor az ázsiai ország gazdaságának egy lassabb és kiegyensúlyozottabb növekedési pályára állításáról beszélt - írja a Bloomberg.

A párt központi bizottsága négynapos plenáris ülésén született döntés mögött az áll, hogy az elmúlt években bevezetett kedvezmények ellenére a szakértők kritikusnak látják az ország demográfiai kilátásait. Az általában egy gyermeket engedélyező politika következtében a kínai népesség gyors ütemben öregszik, a hagyományosan fiúgyermeket előnyben részesítő társadalomban pedig vészesen felborult a nemek aránya. A társadalom korfája egyre inkább Japánéra hasonlít ugyanis.

Nagy az öröm

A hírre a Danone, a bébitápszerek egyik legnagyobb forgalmazójának részvényei 3 százalékkal április óta nem látott szintre ugrottak. Kínában ugyanis évente mintegy 19 milliárd dollárnyi bébiétel fogy, ezzel pedig a világ legnagyobb piacának számít ebből a szempontból. Az Euromonitor szerint az elmúlt öt évben több mint duplájára emelkedtek az eladások.

Cél a "mérsékelten virágzó társadalom" megteremtése

A négy napos ülésen a párt a 2016-2020-as, ötéves tervet is megvitatta, a Bloomberg szerint a döntéshozók két prioritás között próbálnak egyensúlyozni: egyrészt a gazdaság reformja, másrészt arra összpontosítanak, hogy a rövid távú növekedést elég magasan tartsák ahhoz, hogy ezek a strukturális változtatások ne eredményezzenek úgynevezett kemény landolást.

A kínai döntéshozók szerint ahhoz, hogy a kormány elérje azt a célját, hogy egy "mérsékelten virágzó társadalmat" teremtsen, a következő öt évben legalább 6,53 százalékos növekedésre van szükség. A "mérsékelten virágzó társadalom" kifejezés mögött azt a szándékot kell érteni, hogy 2020-ra az egy főre eső jövedelmet a 2010-es szint duplájára emeljék. Ennek eredményeként a jelenleg mintegy 70 millió szegénységben élőt ki is tudják emelni 2020-ra a szegénységből.

Elemzők számítottak arra, hogy amint a kínai gazdaság a hitelek által vezérelt növekedéstől eltávolodik, visszább fogják venni a növekedési célt a döntéshozók 6,5 százalék körülire a korább 7 százalékról, ám még ezt is nehezen tarthatónak tartják. Elemzők ugyanis  az 5-6 százalékos szintet tartanák elérhetőbbnek.

Sőt, szakértők úgy vélik, hogy az ambiciózus növekedési cél eléréséhez nem is maradt más választása a kínai vezetésnek, mint az átfogó strukturális reformok útja, hiszen a makrogazdasági ösztönzők ugyanis önmagukban nem elegendőek ehhez.