James Carney fehér házi szóvivő közölte, hogy amikor első ízben nyilvánosságot kapott az ügy, a Fehér Ház ezt azért cáfolta, mert a kormányzati illetékesek átnézték az elnök dokumentumait, s nem kérdezték meg magát Obamát arról, hogy valóban találkozott-e kenyai születésű nagybátyjával, Onyango Obamával, akit Omar Obamaként is ismernek, és aki közel fél évszázada él már az országban, egy ideje illegálisan.

Egy bostoni bíró kedden úgy döntött, hogy az Egyesült Államokban maradhat a 69 éves férfi. Leonard Shapiro bíró a bevándorlási törvény ama cikkelyére hivatkozott, amely szerint állandó lakhatási engedélyt kaphat az a személy, aki 1972 előtt érkezett az Egyesült Államokba és jó erkölcsű. A 69 éves Onyango Obama a bíróság elé állva közölte, hogy ötven éve él az Egyesült Államokban, rendszeresen fizetett adót, és csak egyszer hajtottak végre ellene hatósági kényszerintézkedést.

Az amerikai média szerint Onyango Obama 1963-ban érkezett Kenyából az Egyesült Államokba, és a massachusettsi Cambridge-ben tanult. A férfinak 1970 végéig el kellett volna hagynia az Egyesült Államokat, mert lejárt a vízuma, de ezt nem tette meg, holott többször - utoljára 1992-ben - hozott a bíróság olyan döntést, hogy ki kell őt toloncolni az országból.

Az idős férfinak tavaly augusztusban gyűlt meg a baja a bevándorlási hatóságokkal, miután Bostonban rajtakapták ittas vezetésen, és terepjárójával majdnem nekiment egy rendőrautónak. Onyanga Obamát őrizetbe vették, és több mint két hetet kellett börtönben töltenie.

Az ominózus incidens után adott ki közleményt a Fehér Ház arról, hogy Barack Obama sosem találkozott édesapja kenyai féltestvérével. Onyango Obama azonban ezt kedden cáfolta a bíróság előtt, mondván, az unokaöccse a nyolcvanas évek végén három hetet töltött vele Cambridge-ben, a Harvard Egyetem joghallgatójaként.