A Georgia Power 2,5 GW-os, földgáztüzelésű Plant McDonough-Atkinson erőművében bemutatta, hogy miként váltható ki (le) a földgázhasználat drámai technológiai beavatkozások nélkül. A demonstrációs projekt 20 térfogat százaléknyi hidrogént tartalmazó földgázkeveréket égetett különböző terhelés mellett az egyik modern gázturbinájában. A hírt a PowerMag közölte azzal, hogy a GP Southern Company bemutatója bődületesen nagy rekord, mivel korábban a General Electric hasonló kísérletezései során 5 százalék keverési arányig jutott csak el.

Ennél is fontosabb azonban - így a cikk -, hogy a bemutatott technológia alkalmazása önmagában 7 százalékkal csökkenteni tudja az egység szén-dioxid-kibocsátást.
A gázturbina, melyből hat darab is az erőműben dolgozik, a japán Mitsubishi gyártmánya: az M501G kombinált ciklusú földgázturbina, mely 270-280 MW teljesítmény leadására képes. Nem teljesen új technológia, a turbina modell első példányai még 1997-ben készültek.

Mivel az amerikai tesz sikerrel zárult, és a projekt résztvevői jegyzőkönyvezték, hogy részleges és teljes terhelésen is a várt, kedvező eredményeket mérték, ez azt is előrevetíti, hogy az erőműben gyorsan, máris  beárazható módon, akár a hatszorosára is növelhető a környezetkímélőbb üzemelés paramétere.

"A McDonough-Atkinson üzemben ez a monumentális hidrogén-bemutató projekt egy újabb példa arra, hogy a Georgia Power and Southern Company-nél miként építjük ma az energia jövőjét" – mondta Allen Reaves, a Georgia Power vezető alelnöke és termelési igazgatója. Szerinte ez a példa segít majd megnyitni az utat a már meglévő infrastruktúrák hosszú távú, tiszta és mind inkább szén-dioxid-mentes használata felé.

 

A vállalatnál úgy gondolják, hogy a földgáz ugyan „kritikus partnerré válik” a megújuló energiaforrások térnyerésével, ám sok lehetőség rejlik abban, ha a már meglévő infrastruktúrát vizsgálva, fejlesztve a tiszta energiatermelés támogatását tűzik ki célul.

20, 30 ... 100

A Business Wire azt írta, hogy a Plant McDonough-Atkinson gázturbináinak utólagos fejlesztésével a hidrogén adagolására is képessé tételének demonstrálásával a a Georgia Power kijelölte maga előtt az utat, amely a szén-dioxid-kibocsátás drasztikus csökkentéséhez vezet. A cég ezen az úton jár már évek óta, hiszen az elmúlt 15 évben több mint 60 százalékkal csökkentette a károsanyag kibocsátását, de a hidrogén megjelenése új sebességet biztosíthat a számára.

Az Atlantától mindössze 10 kilométerre működő amerikai erőműbe a Mitsubishi Power kulcsrakész megoldást vitt. ez azt jelenti, hogy a japán cég végezte a tervezést, a kockázatelemzést, építette meg és szerelte be a gázturbinához a hidrogénkeverő hardvert, és ők végezték el az ellenőrzéseket, valamint az üzembe helyezést is. A szükséges hidrogénellátás biztosításához kellett bevonniuk külső segítséget: ez a Certarus lett, amely az Egyesült Államok legnagyobb hidrogénellátási, beszerzési és szolgáltató cége.

De a McDonough-Atkinson “kísérlet” alapja kizárólag a Mitsubishi Power hidrogéntüzelési tapasztalataira és elgondolásaira épült. Ez azért fontos, mert a japán cég a Kobe városától 50 kilométerre működő Takasago Works üzemben kifejezetten gázturbinák fejlesztésével, tervezésével és gyártásával foglalkozik, és idén februárban itt avatták fel a Takasago Hydrogen Parkot, ami a világ első komplex hidrogéntechnológiás validálási központja.

Kép: Mitsubishi

Az avatóünnepségről szóló hír végén a Mitsubishi azt is közölte, hogy már 30 százalékos hidrogénarányt képes alkalmazni a nagy gázturbináknál. Valamint, hogy 2025-re a céljuk már a 100 százalékos hidrogéntüzelési arány elérése - a kis és nagy gázturbinák esetében egyaránt.