Több mint egymilliárd sejtjét vizsgálták át annak a 30 éves nőnek, akit még 2013-ban diagnosztizáltak a humán immundeficiencia-vírussal (HIV): mára már elmondható, hogy a nő szervezetében nyoma sincs a HIV-fertőzésnek, tavaly márciusban ráadásul egy teljesen egészséges babának adott életet - írja az NBC News.

A kutatók csak "Esperanza-páciensnek" hívják a szerencsés nőt - a szó spanyolul "reményt" jelent -, aki a dokumentációk szerint a világ második embere, akit saját immunrendszere gyógyított ki ebből a betegségből.

A névtelenséget kérő nő a lapnak azt mondta, nem kell gyógyszereket szednie és úgy él, mintha semmi sem történt volna.

A hétfőn az Annals of Internal Medicine című szakfolyóiratban megjelent tanulmány úgy véli, a betegség világszerte 38 millió embert érint, és ez az eset bizonyítékként szolgálhat arra, hogy a vírus akár a természetes immunitás révén is "elmúlhat".

Ez tényleg az emberi immunrendszer csodája - mondta Xu Yu Xu, a bostoni Ragon Intézet vírusimmunológusa, aki Natalia Lauferrel, a Buenos Aries-i INBIRS Intézet orvos tudósával együttműködve vezette a kutatást a nő szervezetében lévő életképes HIV után.

A tudósok jelenleg is több fronton vizsgálják a betegség gyógyításának módszereit: egyrészt génterápiával, másrészt úgynevezett terápiás vakcinákkal kísérleteznek, amely fokozhatják a szervezet immunválaszát a vírussal szemben. A lap azt írja, a kutatók eddig két embert gyógyítottak meg sikeresen terápiás úton, mindkét esetben igen bonyolult és veszélyes őssejt-transzplantáció segítségével.

A másik kigyógyult beteg Loreen Willenberg, aki most 67 éves, és 1992-ben diagnosztizálták nála a HIV-fertőzést Kaliforniában. A tudósok a nő "milliárdnyi sejtjét" megvizsgálták és teljesen egészségesnek titulálták.

Az elméletek szerint mindkét nő esetében olyan erős sejt adhatott választ a vírusra, amelyet a jövőben a terápiás gyógyítások során is megismételhetnek.