Szerda éjfélkor jár le a kormányfő rendelkezésére álló harminc napos határidő, amelyen belül mentelmi jogának elbírálását kérheti a kneszet mentelmi bizottságától - írja a 13-as kereskedelmi tévé nyomán az MTI. Mentességének ideje alatt nem kezdődhet ellene bírósági eljárás.

Netanjahu televíziós beszédében arra hivatkozva kérte a mentelmi jogot, hogy összeesküvés áldozata, mert a rendőrség és az ügyészség indokolatlanul kovácsolt ellene vádakat azért, mert nem a politikai paletta bal oldalán áll. Az ország további zavartalan és sikeres vezetése érdekében azt kérte, ne állítsák bíróság elé, majd élesen támadta, valamint korrupcióval vádolta meg legfontosabb politikai ellenfelét, a centrista Kék-fehér párt élén álló Beni Ganzot.

QP | Quality Placement

Az izraeli törvények értelmében egy megvádolt képviselő automatikusan mentelmi jogot élvez ügyének elbírálásáig, és mindaddig nem kezdődhet meg bírósági tárgyalása, amíg nem döntött ügyében a kneszet mentelmi bizottsága.

A 13-as tévé szakértői szerint a mentelmi jogra vonatkozó törvényt azzal a szándékkal hozták létre, hogy védelmet jelentsen főként kisebbségi, ellenzéki képviselőknek a hatalom túlkapásaival szemben.

Juli Edelstein, a parlament elnöke, a katonai rádió értesülése szerint nem kívánja létrehozni és összehívni a már föloszlatott kneszetben a mentelmi bizottságot, noha ezt kérte tőle a Kék-fehér párt képviselője. A tévé szakértői szerint viszont a Legfelsőbb bíróság felszólíthatja erre Edelsteint, amennyiben ezt kérik a bíróságtól, és jogosnak ítéli a kérést.

Netanjahu beszéde után néhány perccel Beni Ganz is megszólalt, s Izrael összes tévécsatornája az ő szavait is élőben közvetítette. Ganz kijelentette, hogy Netanjahu bűnösségét bizonyítja mentelmi kérelmével, s megígérte, mindent elkövetnek a mentelmi bizottság mihamarabbi felállításáért, hogy az elbírálhassa a miniszterelnök kérelmét.

"Vagy Netanjahu királysága lesz, vagy Izrael állama" - mondta Ganz. A tévéhíradó szerint korántsem biztos, hogy a jelenlegi kneszet mentelmi bizottsága elfogadná Netanjahu kérelmét, ugyanis Avigdor Liberman kijelentette, hogy pártjával ellene szavaz. A tavaszi választások óta az Izrael a Hazánk nevű párt élén álló Liberman tölti be a mérleg nyelvének szerepét a baloldali-centrista, valamint a jobboldali vallásos parlamenti pártok tömbje között.