A szakértők szerint a lengyel kormány sokat adott a nyugdíjasoknak, de nem elég bátor ahhoz beismerje, most azt kellene mondania: tovább kell dolgoznotok - írta az onet.pl. Különösen a nőkre vonatkozik ez, akiknek 64 éves korukig a munkaerő piacon kellene maradniuk, miközben az Eurostat adatai a lengyelek dolgoznak Európában a legrövidebb ideig: 33,6 évig átlagosan.

Ennek egyik oka, hogy a radikális jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) kormánya az előző kormányzati ciklusban 60 évre szállította le a nyugdíjkorhatárt. Most azt tervezik, hogy olyan lehetőségeket vezetnek be, amelyek arra késztetik a lengyeleket, hogy önkéntesen legalább 50 éven dolgoznának. Például az átképzési költségekhez adnának támogatásokat és javítanák a munkahelyi környezetet.

Emellett a kormány arról próbálja meggyőzni a korosabbakat, vegyék elő a nyugdíjkalkulátort, és számolják ki, mennyivel többet kapnának, ha tovább dolgoznának. Az érintettek valószínűleg meg is fogják tenni ezt, és figyelembe fogják venni, hogy az állami osztogatás keretében a PiS-kormány második kormányzati ciklusában 13. és 14. havi nyugdíjat vezetett be, ami szakértők szerint hogy, hogy nem a nyugdíjba vonulásra ösztönöz.

Eközben a Szolidaritás szakszervezet olyan törvénytervezetet dolgozott ki, amely lehetővé tenné, hogy a nők 35, a férfiak 40 év munka után nyugdíjba vonuljanak. Hasonló terven dolgozik Andrzej Duda államfő is, aki már választási kampányában ígéretet tett erre. A szakértők egyöntetűen arra hívják fel a figyelmet, hogy ez azt jelenti, a jövő nyugdíjasai minimális ellátásra számíthatnának csak. A Szolidaritás azonban arra számít, hogy a kormánykoalíció támogatni fogja a javaslatát.