Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A háromtonnás rakétaalkatrészt már évek óta nyomon követték, de származása vitatott volt - írja a BBC.

A csillagászok először azt gondolták, hogy Elon Musk SpaceX nevű cégéhez tartozhatott, majd azt mondták, hogy kínai - amit Kína tagad.

A becsapódás hatása a Holdon csak csekély lehetett.

A rakéta egy kis krátert áshatott ki, és porfelhőt hozott volna létre.

A tudósok remélik, hogy a következő napokban, vagy hetekben megerősítést kapnak feltételezéseikről.

A rakétarészt először 2015 márciusában észlelték a Földről. Egy Nasa által finanszírozott arizonai űrkutató észlelte, de hamar elvesztette az érdeklődését, amikor kiderült, hogy az objektum nem aszteroida.

A rakétaalkatrész úgynevezett "űrszemét" - a küldetésekből vagy műholdakból kidobott műszaki anyag, amely nem rendelkezik elegendő üzemanyaggal vagy energiával ahhoz, hogy visszatérjen a Földre.

Néhány darab közelebb van hozzánk, közvetlenül a Föld felett, de mások, mint ez a gyorsítórakéta, több ezer kilométerre vannak magas pályán, távol a Föld légkörétől.

Az Európai Űrügynökség becslése szerint jelenleg 36 500 darab 10 cm-nél nagyobb űrszemét létezéséről lehet tudni.

Egyetlen űrprogram vagy egyetem sem követi hivatalosan az űrszemetet. A világűr megfigyelése költséges, és a magasan keringő űrszemét által az emberekre jelentett kockázat alacsony.

Így a feladat önkéntes csillagászok egy maroknyi kis csoportjára hárul, akik szabadidejükben számításokat végeznek és becsléseket készítenek a pályákról. E-maileket és riasztásokat küldözgetnek ide-oda, megkérdezve azt, aki a bolygón a legjobb helyen van, hogy észrevegyen egy tárgyat az űrben.