Januárban különleges emailt kaptak a Disney dolgozói. A levelet a cég vezérigazgatója, Bob Iger küldte, amelyben tájékoztatta dolgozóit, hogy véget ér a hibrid munkavégzés. Az összes alkalmazottnak négy napot bentről kell dolgoznia márciustól – adta hírül a BBC.

A kreativitás a szíve és lelke a cégünknek és egy olyan vállalkozásban, mint a miénk, semmi sem tudja helyettesíteni az együttlét és az alkotómunka lehetőségét. Ráadásul így jobban tudunk fejlődni és tanulni a mentorainktól

– érvelt a vezérigazgató.

Nem a Disney az egyetlen, aki a home office-ból visszavárja dolgozóit. A Goldman Sachs-nűl már 2022 márciusától kötelező heti öt napot az irodában tölteni. A Starbucks-nál januártól legalább heti három napot kell bent tölteniük a dolgozóknak. A Twitter alkalmazottainak is 40 órát irodaházon belül kell ledolgozniuk.

A vezetők szeretik a munkahelyi jelenlétet

Míg a vezérigazgatók fontosnak tartják a személyes együttműködést, a munkavállalók számára a rugalmas munkaidő a legfontosabb. A hibrid munkavégzésnek hála csökkent a dolgozói kiégés aránya, valamint jobb lett a munka és a magánélet egyensúlya, továbbá az alkalmazottak teljesítménye is növekedett.

Miután megtapasztalták a dolgozók a rugalmas munkavégzést, gyorsan ezzel kezdték csalogatni a cégek az új alkalmazottakat. Egy 2022-es kutatásban a megkérdezettek 40 százaléka szerint elengedhetetlen a rugalmasság, ezt csak a fizetés előzte meg 41 százalékkal a fontossági sorrendben. Látva ezeket az adatokat, rengeteg munkaadó átállt a hibrid munkavégzésre.

Az elmúlt években, amikor a legtöbb cég bővítette a munkavállalói létszámot, még valamelyest a dolgozók diktáltak. Manapság azonban a sok elbocsátás közepette, fordult a kocka. Az alkalmazottak pedig félnek az elbocsátástól, így könnyebben visszatérnek az irodába, mint korábban.

A vállalatvezetők jobban szeretik, ha nem otthonról dolgoznak az alkalmazottak, ezt azonban nem tudták kötelezővé tenni a pandémia idején. Ha fel akartak venni ilyenkor egy jó szakembert, muszáj volt rugalmas munkavégzést kínálni nekik

– árulta el a BBC-nek Charley Cooper, az R3 szoftver cég vezetője.

Covid kínálta home office alatt sokan távolabb költöztek munkahelyüktől. Ezektől az alkalmazottaktól illetve azoktól, akik nem tudnak, vagy nem szeretnének visszamenni az irodába, könnyen megválnak a cégvezetők. A mostani elbocsátási hullámban úgyis találnak könnyen új munkaerőt.

(Jankura Luca)