A horvát választási bizottság által 98,22 százalékos feldolgozottság alapján közzétett adatok szerint a vasárnap tartott első fordulóban Milanovic a voksok 29,52, míg Grabar-Kitarovic a szavazatok 26,72 százalékát szerezte meg. Ők mérkőznek meg az elnökválasztás második fordulójában, amelyet január 5-én tartanak.

Ivan Anusic, Grabar-Kitarovic kampányfőnöke a sajtónak úgy nyilatkozott: az eredmények nem érték őket váratlanul. A különböző közvélemény-kutatások végül nagyon kis különbséget mutattak a HDZ és az SDP jelöltje között. Ugyanakkor a két jobboldali jelölt összesen a szavazatok több mint 50 százalékát tudhatja magáénak az első fordulóban, ami biztosan meghatározza majd a második forduló eredményét - mondta Anusic.

A harmadik helyen futott be a voksok 24,44 százalékával Miroslav Skoro független jelölt, népszerű horvát énekes és üzletember. Skoro Grabar-Kitarovichoz hasonlóan a jobboldali szavazatokra számított. A horvát énekes korábban a HDZ parlamenti képviselője volt, valamint Pécsett horvát főkonzul. A HDZ ezért nagyon rossz néven vette, hogy Skoro - akit több konzervatív és klerikális politikai és civil alakulat is támogatásáról biztosított - a párt hivatalos jelöltje ellen indult az elnökválasztáson.

Davor Bernardic, az SDP elnöke az eredményváró rendezvényen megköszönte a választópolgároknak, hogy elmentek szavazni. "Ez Milanovicnak, az SDP-nek és partnereinek a győzelme" - mondta. Az állampolgárok fordulatot várnak, a második forduló pedig "harc lesz a szükséges változásokért, egy jobb Horvátországért" - tette hozzá.

A választási bizottság adatai szerint az első fordulóban a szavazásra jogosultak 51,6 százaléka, mintegy 1 millió 835 ezer ember járult az urnákhoz.