Egy horvátországi nyaralás költségeire igencsak sok tényező hat, így érdekes lehet összegezni az idei nyár eddigi tapasztalatait - írja a vajdasági Szabad Magyar Szó egy egyéni beszámoló alapján, ami természetesen nem ad teljes képet.

A cikkíró és társasága idén a Zára és Split között található Pakoštanéban szállt meg. A szállást még a télen lefoglalták - az út előtt két héttel hasonló helyen ugyanakkora apartmant 25 százalékkal drágábban kaphattak volna. 

Aki autóval megy, jól teszi, ha olyan szállást foglal, amely rendelkezik saját parkolóval, mert különben egész nap fizetni kell a parkolásért, ami Horvátországban sem olcsó mulatság. A személygépkocsival utazók, ha tehetik, kerüljék a szombati érkezést és távozást, mert olyankor rengetegen vannak az utakon, a fizetőkapuknál torlódásokra kell számítani.

Etnikai kockázat

Az apartman tulajdonosa elmondta, hogy Pakoštanénak mintegy 2000 lakosa lehet, de a település folyamatosan növekszik, ugyanis egyre többen vásárolnak üres területet, ahová aztán apartmanházat építenek. Miután az érkezők kipakoltak az autóból, mondta, hogy álljanak hátra, jobb, ha nincs szem előtt a szerb rendszámtáblás autó, hiszen az ördög nem alszik.

A településen az éttermekben az üdítők (Cedevita, limonádé, Cola, Fanta, Sprite…) 15-18 kuna (800-950 kuna, egy kuna 53 forint) között mozogtak, egy liter szénsavmentes ásványvizet 25 kunáért adtak, a tintahal 90 és 135 kuna között volt, egy adag csevap sült krumplival 60-90 kuna volt, és ugyanennyibe került egy görög vagy tonhalas saláta is, a levesekért 20 és 35 kuna közötti összeget kellett fizetni.

Vannak kedvezmények

A palacsinta 20-25, a Banana Split 40 kuna volt. Egy gombóc fagylalt ára 7 és 13 kuna között alakult. A strandon a palacsinta szintén 20 kuna volt, hamburger 25-35, a főtt kukorica 15, a lekváros vagy csokoládés fánkért pedig 9 kunát kértek, a pékségben ugyanaz két kunával volt olcsóbb.

Érdemes figyelni a Happy Hour kínálatra, ugyanis egyes helyeken a 11 és 15, vagy a 12 és 17 óra közötti időszakban jelentős kedvezményekkel kínáltak egyes ételeket vagy menüket (85 kunáért levest, főételt, salátát, két deci sört vagy üdítőt és desszertet lehetett kapni).

Három dologra érdemes figyelni

Három dologra nem árt odafigyelni: az egyik, hogy megnézhetjük mi előtte az árakat az étterem honlapján, de nem biztos, hogy ugyanazokkal az árakkal találkozunk a helyszínen. 

A másik, hogy mielőtt fizetnénk, nézzük meg a számlát. Korábban Olaszországban, most pedig az egyik legjobb hírű és valóban jó ár/érték arányú étteremben járt úgy a cikkíró, hogy a számlán levő tételek köszönőviszonyban se voltak azzal, amit mi fogyasztottak.

A harmadik, hogy a kisebb településeken még mindig vannak olyan éttermek, ahol nem lehet kártyával fizetni, éppen ezért ajánlatos még beülés előtt megérdeklődni a fizetési lehetőségeket - derül ki a cikkből.