Megnyitották szerdán a Horvátország számára stratégiai fontosságú Peljesac hidat, amely a szárazföld és a Peljesac-félsziget között ível át Bosznia-Hercegovina tengerpartjának elkerülésével, és amelynek megépítése ellen Szarajevó többször is szót emelt - jelentette az MTI tudósítója.

Nem kell többé a kompra hagyatkoznunk, nem kell két határátkelőn várakoznunk - mondta egy helyi kempingtulajdonos az Euronews hírtelevíziónak. “A sorban állás a határon öt perctől két és fél óráig is eltarthatott. Ez kimerítő volt, és ezek a körülmények egyfajta keserűséget keltettek az itt élőkben."

Már nem kell igazolványt vagy útlevelet felmutatnia annak, aki például Splitből autózik Dubrovnikba, amennyiben közvetlenül a boszniai Neum előtt felhajt az új, a félszigetről elnevezett hídra. A híd ötlete már 1997-ben felmerült, de a munkálatok csak 2018-ban kezdődtek el.

55 méter magas és 2,4 kilométer hosszú

A megnyitón Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök történelminek nevezte ezt a napot. újra egyesült két horvát terület, ez óriási jelentőségű esemény az ország számára - írta az MTI. A híd számos eddig fennálló idegenforgalmi, gazdaság, közlekedési és ellátási gondot megold. A horvát kormányfő szerint ez egy állami, stratégiai és összhorvát projekt volt, amelyet sikerült megvalósítani, és erre mindenki büszke lehet.

Zoran Milanovic államfő arról beszélt, hogy a hidat nem valaki ellen, és természetesen nem Bosznia ellen építették, hanem azért, hogy az embereket szolgálja.

A híd 55 méter magasságban ível át a tengeröböl felett 2,4 kilométeren át, és így a boszniai tengerpartot kikerülve teremti meg az összeköttetést a Horvátországhoz tartozó Adria-parti területek között. A Komarna és Bijesta térségében megépített híddal a két horvát országrész 300 év után "egyesült" újra.

Kínai cég építette, az EU sok pénzt adott rá

A híd építéséről négy évvel ezelőtt állapodott meg Zágráb a kínai China Road and Bridge Corporation vállalattal. A stratégiai fontosságú, kiemelt projekt összértéke 525 millió euró (mintegy 209,5 milliárd forint) volt, a kivitelezést 357 millió euróval támogatta az Európai Unió.

Bosznia-Hercegovina többször is szót emelt a híd megépítése ellen, mert Szarajevó szerint felépítésével ellehetetlenítik az egyetlen tengerparti boszniai város, Neum idegenforgalmát - írta az MTI.