Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tomislav Mihotic nem csak azt ígérte, hogy Horvátország átáll az elektronikus fizetésre, de arról is beszélt, hogy az Európai Unió szándéka az egész kontinens útdíjfizetésének egységesítése - írja a Croatia Week.

A horvát útdíjtörvény módosításának célja, hogy minden olyan kapunál biztosítsák a szabad áthaladást, ahol ma meg kell állni a fizetőkapuknál.

Horvátországban ma kettős rendszer működik és a közlekedők a megtett úttal arányosan fizetnek. Az útdíjak ki lehet egyenlíteni a kapuknál és lehet venni/bérelni egy úgynevezett ENC-készüléket, amely azonosítja az áthaladó autót. Az útdíjat egy előre feltöltött egyenlegből vonják le. A készülék bérlésének lehetősége elérhető a turisták számára is, azonban sokan nem vállalják az ezzel járó macerát egy nyaralás kedvéért ezért inkább sorban állnak. Ez jobb esetben pár percet vesz igénybe, de a fizetőkapuknál komoly dugók is kialakulhatnak.

Mihozic szerint ezeknek a dugóknak lesz vége, ha teljesen át tudnak állni az elektronikus rendszerre. A bevételt majd a használat arányában osztják szét az üzemeltetők között.

A horvát autópálya - bár a megtett úttal arányosan lehet használni - nagyon drága. Ha valaki Letenyénél belép az A4-es autópályára és egészen Zadarig autózik, akkor ezért a 368 kilométerért 165 kunát kell fizetnie, amely több mint 8 ezer forint, oda-vissza pedig 16 ezer.