Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szervezet kiemelte: az elmúlt hét évet tekintve ez a legnagyobb éves növekedés, amely folytatódhat 2018-ban, igaz, mérsékeltebb, 4-5 százalékos ütemben.

"A nemzetközi utazások továbbra is erőteljesen növekednek, megszilárdítva a turisztikai ágazatot, mint a gazdasági fejlődés motorját. A világ harmadik exportágazataként a turizmus elengedhetetlen a munkahelyteremtéshez és a fellendüléséhez az egész világon" - hangsúlyozta Zurab Pololikashvili, a szervezet főtitkára az MTI szerint.

Térségekre bontva a legnagyobb mértékű, 8 százalékos bővülést Európában és Afrikában tapasztalták. Európába 671 millió turista érkezett a világ más részeiről, míg Afrikát 62 millióan választották.

A legnépszerűbb úti célok európai országok voltak: az első helyen továbbra is Franciaország áll, azonban azt, hogy pontosan mennyi turista kereste fel, csak később hozzák nyilvánosságra.

A második leglátogatottabb ország Spanyolország volt a múlt évben. A 82 millió külföldi turistának köszönhetően 9 százalékos növekedést jegyezhet 2016-hoz képest.

Címlapkép forrása: Shutterstock