A nemzeti meteorológiai intézet szerint a nap nagy részében folytatódnak az erős széllökések és a havazás. A jelentések szerint ilyen rendkívüli időjárási helyzet utoljára 10 éve volt az országban.

A holland állami vasúttársaság vasárnap reggel bejelentette, hogy délutánig felfüggesztik a vonatjáratokat. Több buszjárat is leállt a nap folyamán, továbbá az eindhoveni repülőtér is arról tájékoztatott, hogy délután 14 óráig nem üzemeltetik járataikat.

A holland hatóságok felhívták a figyelmet, hogy ilyen szélsőséges időjárási körülmények között a gépjárművezetés is igen kockázatos, és óva intették a lakosságot az útnak indulástól. Noha a közutakat 163 ezer kilométeres szakaszon felsózták, az útfelületek hőmérséklete fagypont alatt van az országban - írta az MTI.

A szomszédos Belgiumban ugyancsak havazott vasárnapra virradóra, hétfőtől pedig komoly lehűlés várható.