Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lengyelek több mint  háromnegyede nem támogatja a kormány igazságügyi reformját, mert az nem javított, hanem rontott az igazságszolgáltatáson - derül ki több közvélemény-kutatásból is a Notes from Poland tudósítása szerint. Az Európai Bizottság szerint a változtatások korlátozzák az jogszolgáltatás függetlenségét, miután a bírók kinevezési jogát a kormány kezébe adják. A vita nyomán kötelezettségszegési eljárás indult Varsó ellen és blokkolták bizonyos uniós támogatások átutalását.

Kérdés, hogy ha senkinek sem tetszik a reform, akkor miért erőlteti a bölcs radikális jobboldali kormány? Az egyik indok szerint a reform segítségével akarják kipurgálni az igazságügyi rendszerből azokat, akik még a szocializmus évei alatt szerezték a jogi diplomájukat és a pozíciójukat. Persze ez sem száz százalékig igaz, a varsói vezetésnek is vannak saját kommunistái, amit az bizonyít, hogy volt kommunistákat neveztek ki igazságügyi pozíciókba.

A Wirtualna Polska a kormány támogatásával készített felmérést, amelyben azt firtatták, mi az emberek véleménye a Zbigniew Ziobro vezette igazságügyi tárca által 2025 óta bevezetett reformokról. A válaszadók 77 százaléka szerint a változtatások elhibázottak (ezen belül 40 százalékuk szerint nagyon elhibázottak), 11 százalékuk szerint jók (1,3 százalékuk szerint nagyon jók). Még a kormány támogatóinak 64 százaléka szerint is feleslegesek a reformok. Ziobro szerint a közvélemény-kutatás eredményre téves, az emberek igazán szeretik a reformokat csak még nem tudják, vagy nem mondják.

Az IBRIS közvélemény-kutatói intézet a Rzeczpospolitának készített felmérést, amely azt találta, hogy a megkérdezettek 68 százaléka szerint a reformok nem javították az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat, 72 százalékuk szerint nem gyorsították fel az eljárásokat, 57 százalékuk szerint alárendelték a bírókat a politika akaratának és 50 százalékuk szerint korlátozták az igazságszolgáltatás függetlenségét.