Az intézet csütörtökön kiadott jelentése szerint a tíz makrogazdasági mutatót összegző indikátor (Leading Economic Index/LEI) értéke 0,7 százalékkal 108,2 pontra nőtt a szeptemberi ugyancsak 0,7 százalékos, illetve az augusztusi 1,6 százalékos emelkedés után. Elemzők is 0,7 százalékos emelkedésre számítottak októberről. A LEI 100 pontos értéke a 2016-os helyzetet tükrözi.

A jelenlegi helyzet megítélését tükröző almutató értéke 0,5 százalékkal 102,7 pontra nőtt a szeptemberi 0,4, illetve az augusztusi 0,9 százalékos növekedés után. A jövőbeni várakozásokat mutató alindex 0,1 százalékkal 107,1 pontra ugrott fel az előző havi 0,3 százalékos és az augusztusi 0,2 százalékos csökkenés után.

Az átfogó index októberben is emelkedett, ám az ütem lassult az utóbbi hónapokban, ami azt jelezheti, hogy 2020 utolsó negyedévében jelentősen mérséklődik a gazdasági növekedés a harmadik negyedév szokatlanul erős tempója után - mutatott rá Ataman Ozyildirim, a Conference Board kutatási igazgatója. Hozzátette, hogy a koronavírus-járvány második hullámából és a kitartóan magas munkanélküliségből adódó, lefelé mutató kockázatok továbbra is fennállnak. A Conference Board arra számít, hogy az idei utolsó negyedévben a gazdasági növekedés évesített üteme 2,2 százalékra lassul a harmadik negyedévben mért 33,1 százalékról.

A hatvan ország mintegy 1200 gazdálkodó szervezetét felölelő Conference Board gazdaságkutató nonprofit társaság több makrogazdasági mutató figyelembe vételével állítja össze LEI-mutatóit, amelyek a tapasztalatok szerint nagy pontossággal jelzik előre a gazdasági ciklusok alakulását.