Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Az árdöntések azonban számos más, az olajvállalatok tényleges beszerzéseinek és működési költségeinek alakulásától függnek, A piaci változások regisztrálását több cég (pl. Bloomberg, Platts, Reuters) végzi, az árjegyzések között esetenként nagyobb eltérés is lehet. A kutatóintézet, a Reuters árjegyzései alapján végzi el az árváltozás előrejelzéséhez tartozó számításokat.

A Brent spot kőolaj ára a héten 45-50 dollár között ingadozott, heti átlagban 1,1 dollárral, 2 százalékkal csökkent az ár. A spot olajár a héten csak csütörtökön drágult, a többi napokon mérséklődött az ár. Az árcsökkenés az olajkínálat növekedésének hírére következett be. Bejelentették, hogy Irán már közel jár a szankciók előtti kitermelési és exportszint eléréséhez, Szaúd-Arábia is növelte exportját, Nigériában és Líbiában várhatóan növekszik a kitermelés és az export. A nemzetközi energiaügynökség (IEA) szeptemberi jelentésében módosította korábbi számításait, s most csak 2017 második felére feltételezik, hogy a kereslet-kínálat egyensúlya bekövetkezik, s a készletszint mérséklődjön.

Gondok a vezetékkel - visszavesznek a fejlesztésből?

A múlt heti adatok alapján az Egyesült Államokban a kőolaj készlet-szintje egy hét alatt kicsit csökkent, de a feldolgozott termékek készletei emelkedtek. Az olajár csökkenése ellenére az amerikai benzin ára megugrott, mivel meghibásodott a legfontosabb késztermék szállító vezeték a keleti parton és már egy hete áll. Ez a rövid határidőre vonatkozó benzinárakat megemelte, s a kutaknál is megugrottak az árak. Az amerikai benzin áremelkedése csak kissé gyűrűzött át Európába, pedig az export növekedése ezt lehetővé tenné. Szintén a benzin áremelkedése irányába mutat, hogy az Egyesült Államokban és Európában is karbantartási munkálatok miatt leállt egy-egy 400 millió hordó/nap feletti kapacitású finomító. Az amerikai olajfúrások száma ezen a héten kettővel emelkedett.  Elemzők megjegyzik, hogy amennyiben ilyen alacsony marad az olajár, akkor a fúrások száma várhatóan már nem emelkedik.

Európa bespájzol

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga másfél dollárral, 3 százalékkal csökkent ezen a héten. A hosszabb határidőkre vonatkozó olajárak szerint az idei év harmadik negyedévében a 3 hónapos határidős olajár várható átlaga nem haladja meg az 50 dollárt, így sor kerül a hazai jövedéki adó emelésére 2016. október 1-től. A negyedik negyedévre vonatkozó határidős árak szintén nem érik el az 50 dollárt, így elképzelhető, hogy 2017. első negyedévében is megmarad a megemelt jövedéki adó.

Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti átlagos különbség ezen a héten nem változott, 1,7-2,7 dollár között ingadozik a 2 olajár különbsége.

Európában a benzinexport lehetőségei ezen a héten erősödtek, mivel az Egyesült Államokban a meghibásodott vezeték miatt ellátási problémáktól tartva megemelték a vásárlásokat. Az Ázsiából áramló dízelexport csak lassan talál helyet magának Európában, mivel a Rajna vízszintje miatt csak kisebb terheléssel tudnak a szállítóhajók közlekedni. Az európai gázolaj-piacokon az árak a héten többé-kevésbé a kőolajár mozgását követték.

Minimális nyersanyagár-változások

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban mérve) a mediterrán piacon a megelőző hét átlagához viszonyítva a szeptember 12 - szeptember 16-a közötti időszakban 0,1 százalékkal csökkent, az észak-nyugat-európai piacon 2,2 százalékkal, az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon 0,8%-kal emelkedtek az árak. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon és az észak-európai piacon 0,3-0,6 százalékkal csökkent, az ARA piacon 1,6 százalékos volt az árcsökkenés.

A forint átlagos heti árfolyama az szeptember 12 - szeptember 16-i héten 0,2 százalék-kal gyengült a dollárhoz képest, a dollár árfolyam 276 forint korül ingadozott. A megelőző héthez viszonyítva ezen a héten közel 1 forinttal kellett többet adni egy dollárért. Az árfolyam a héten gyakorlatilag nem módosította az árak trendjét. Az árfolyam gyengülése a dollár erősödésével magyarázható, de a forint-euró árfolyam is gyengült.

Nem sokat mozdult a késztermékek ára sem

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, a mediterrán piacon nem mutatható ki árváltozás, az NWE piacon 2,4 százalékos áremelkedés mutatható ki, az ARA piacon 1 százalékos volt az áremelkedés. A gázolajnál, a mediterrán piacon a forintban számított heti emelkedés 0,1 százalékos volt, az észak-európai piacokon 0,4-1,5 százalékkal emelkedtek az árak forintban mérve.

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében - a 27 százalékos áfával is növelten - a heti változásoknál a benzin esetében nagyobb a bizonytalanság, mivel a különböző piacok eltérő mértékű változást mutattak. Várhatóan vagy nem lesz árváltoztatás, vagy 2 forint körüli emelés jelentkezhet, ha nem a mediterrán piac árait veszik figyelembe, illetve a hét második felében jelentkező áremelkedést érvényesítik a hazai árakban. A gázolaj esetében vagy nem lesz árváltoztatás, vagy legfeljebb két forintos csökkentés jelentkezhet.

Ennyi jöhet

A fenti változtatásokkal a benzin ára 336, a gázolaj ára 337 forint/liter körüli szinten változhat. (A heti tény forint üzemanyag-árak adatait az Eurostat heti üzemanyagár statisztikájából vesszük, a magyar árakat a MEKH szolgáltatja az Eurostatnak.)

Az elmúlt egy év során a benzin ára 3,5, a gázolaj ára 4 százalékkal csökkent. Várhatóan szeptemberben lezárul az üzemanyag árcsökkenés időszaka. Az árváltozások és az időszaki (utolsó publikált) átlagos keresetek változása miatt 13 százalékkal több benzint és 14 százalékkal több gázolajat lehet egy havi átlagos, nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt.