Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A portugál politikus szerint, akinek utódját a következő hetekben választja majd meg az új összetételű Európai Parlament, felhívta a figyelmet, hogy az eredmény értékelésekor szem előtt kell tartani azt, hogy a voksolást az elmúlt évtizedek legsúlyosabb pénzügyi, gazdasági és végül szociális válságát követően tartották meg.

"Azok aggodalmait, akik tiltakozásból szavaztak vagy nem szavaztak, úgy oszlathatjuk el leginkább, ha határozott intézkedések születnek a munkahelyteremtés és a növekedés beindítása érdekében" - hangoztatja Barroso. A bizottság elnöke úgy véli: az eredmények arról tanúskodnak, hogy szilárd és működőképes többséget lehet létrehozni az EP-ben, mert bár a legjelentősebb politikai erők nem értenek egyet minden részletkérdésben, de abban alapvető konszenzus van, hogy Európát meg kell erősíteni.

"Adottak a feltételek, hogy szilárd támogatást kapjon egy továbbra is egységes és nyitott Európai Unió, amely arra törekszik, hogy erősebbé válhasson. Elengedhetetlen, hogy európaiként összetartsunk, hogy Európa beleszólhasson a világ rendjébe, és megvédhessük értékeinket és elveinket" - húzza alá Barroso.

Az Európai Bizottság elnöke közleménye végén tudatja: elvárja, hogy döntései meghozatalakor az Európai Unió minden intézménye, a bizottság új elnökét jelölő Európai Tanács, és a jelölt megválasztásáról döntő Európai Parlament is tiszteletben tartsa a választás eredményét.