A munkaanyag - amelyet Olivier Blanchard társszerzőként jegyez - szerint a gazdasági válság a krízis előtti szabályozórendszer több hibájára mutatott rá. A közgazdász ezért több válság előtti gazdasági szabályozó eszköz újraértelmezését és megváltoztatását javasolja. Sőt, szerinte több "szent tehenet" is ideje lenne feláldozni ennek jegyében. 

A munkaanyag javaslatai tartalmazzák például az inflációs cél 2-ről 4 százalékra történő emelését, egy szegény családoknak automatikusan juttatandó átalányösszeget, ha a munkanélküliség egy bizonyos szint fölé emelkedik, a kereskedelemre ráutalt kisországok devizaárfolyami intervenciójának lehetőségét, és a jegybankoknak egy olyan szabályozó eszközt, amellyel a gazdaság hullámzásait tudnák csökkenteni.

A szakember ugyan elismerte, hogy a nagyobb inflációnak és a magasabb kamatoknak békeidőkben vannak költségei - sőt azt is, hogy senki sem tudja a 2 és 4 százalék közötti infláció mennyibe kerülne -,  de szerinte ezt az árat talán érdemes lenne megfizetni, mert hatásosabbá tenné a monetáris politikát válságos időkben.

Az inflációs cél emelésével ugyanis nagyobb "játszóteret" engednének a kamatoknak, így válság idején a fiskális politikai eszközökhöz is kevesebbszer kellene nyúlni - állítja az IMF vezető közgazdásza.

A magasabb inflációs cél azonban csak egy javaslat a sok között, amelyeket szitén át kellene gondolni - hangsúlyozta Blachard. A munkaanyag azt javasolja, hogy a jegybankok kapjanak "ciklikus szabályozó eszközöket", köztük a bankok tőkehányad szabályozásának lehetőségét a tőkeáttétel korlátozására illetve növelésére, a likviditás szabályozásának lehetőségét, vagy a hitel/fedezet arány szabályozásának lehetőségét a belföldi jelzáloghitelek korlátozására és szabályozására.

A munkaanyag emellett arra is rámutat, hogy a fiskális politika a fogyasztás növelésének fontos eszközévé vált válságos időkben, sikere viszont olyan keretek között ismerhető el, mint egy "az alacsony jövedelműeket vagy a likviditási gondokkal küszködő háztartásokat célzó átmeneti transzfer".