Érdekes helyzet, amikor egy ország a lakosságszámát csak 50 milliós hibahatárral tudja megadni, márpedig Indiában, amely mostanában minden kétséget kizáróan megelőzi Kínát a népességszámban, most ez a helyzet. Éppen ezért közelítőleg sem lehet megadni, mikor történik az előzés: az ENSZ kijelölt egy áprilisi napot, és akkortól tekinti hivatalosnak a helycserét.

Kínai népességrobbanás, majd durva fékezés

A második világháború előtt egész mást jelentett az országok népessége, mint ma, hisz gigantikus gyarmatbirodalmakra oszlott a világ, és ugyan Kínát sosem tudták az európai gyarmatosítók teljesen ellenőrzésük alá vonni, Japán már a 20. század elejétől megszállta az ország egy részét, majd egyre többet. A háború után Kína teljesen független lett közel 400 millió polgárral, majd a Brit Birodalom felbomlása után ezzel a legnépesebb ország lett.

A népességnövekedés annyira gyors volt, hogy meg is ijedt tőle a kommunista kormányzat, és bevezette, hogy a családok egy gyermeket vállalhatnak. A népességnövekedés ugyan még most is tart, az ország népessége 1,4 milliárd körül van, azonban mesterségesen alacsonyan tartott termékenység hatása már kezd jelentkezni: a növekedés gyorsan lassul, rövidesen megáll, és utána elkerülhetetlenül egy erősen csökkenő szakasz fog következni.

A trónkövetelő

Indiában ezzel szemben nem volt ilyen beavatkozás, noha hasonló népességrobbanás zajlott, viszont a családonkénti gyerekszám mostanra átlagosan kettőre mérséklődött, így a növekedés ott is lassulni fog, de csak pár évtized múlva várható a tetőzés, 1,6-1,7 milliárd körül. Addigra Kína népessége az ENSZ számításai szerint már visszaesik 1,3 milliárd körülire, így a két ország közti különbség már igen látványos lesz.

A népességszámot hagyományosan népszámlálás útján szokták meghatározni, azonban ma már jóval egyszerűbb módszerek is vannak, leginkább az elektronikus adatbázisok, melyek tartalmazzák egy adott ország állampolgárait, állandó és ideiglenes lakosait, szavazópolgárait, számolhatnak a születések és halálozások alapján, figyelembe véve a ki-, és bevándorlási adatokat.

Becslés

Indiában azonban még csak részben vannak meg a megfelelő adatbázisok, ezért csak a népszámlálásra tudna hagyatkozni egyelőre, azonban a 2021-es népszámlálás elmaradt a covid miatt, a pótlása pedig rendkívül nehezen megy. Így egyelőre a 2011-es népszámlálás 1,21 milliárd fős eredményéből indulnak ki, és ehhez becslés alapján adnak hozzá 210 milliós növekedést.