Ázsia harmadik legnagyobb gazdaságában, Indiában a szénalapú erőművek közel felében, 135-ből 63-ban két napra elegendő mennyiségűre vagy még annál is kevesebbre csökkent a felhasználható szén. 17 erőműnek egyáltalán nincsen már szénkészlete az ország központi villamosenergia-hatósága szerint.

A hatóság kiemelten kritikusnak nevezi az olyan helyzetet, amikor legfeljebb öt napnyi működést lehetővé tevő mennyiségű szenet raktároznak az erőművek: ilyen helyzetben összesen 75 erőmű van jelenleg. Nem valószínű, hogy ezek napokon belül be is zárjanak, ugyanakkor nagyon érzékenyek a szénutánpótlásra.

A CNN nem kapott válaszokat az ország vezetésétől a kialakult helyzettel kapcsolatban, de a The Indian Express lapnak az ország energiaminisztere korábban azt mondta, hogy a következő öt-hat hónap kellemetlen lehet majd - számolt be az Infostart.hu.

A legtöbb szenet kitermelő Coal India Limitedet a kormány fel is szólította a kitermelés növelésére - amennyiben nem sikerült hamar megoldani a problémát, az országnak jelentős költségen kell majd szenet vásárolnia külföldről. A szén árát felverte a pandémia legnehezebb időszakát követő vásárlási boom mellett az is, hogy a klímavédelmi törekvések egyre csökkentik a szénkitermelést.

A nyár végzetével Indiában általában csökken az energiafogyasztás a légkondicionálók kikapcsolása miatt, ugyanakkor közel a Diwali, az egyik legnagyobb indiai ünnep, amely ismét növelheti az energiafelhasználást.