A olajszankciók ötlete óta rendre előkerülő bírálat, hogy Moszkva az európai szállítmányokat képes lesz India és Kína felé irányítani, pótolva a kieső exportbevételeket. Az indiai olajfinomítók viszont úgy tűnik, óvatosak az orosz nyersolajszállítással kapcsolatban december 5. után, amikor az Európai Unió szankciói hatályba lépnek.

 A Reliance Industries, a világ legnagyobb finomítókomplexumának üzemeltetője és Oroszország egyik fő vásárlója még nem adott le megrendelést a december 5. utáni orosz szállítmányokra – mondta el a Reutersnek két, a finomító beszerzési terveit ismerő forrás. 

A kínai finomítók közben már meg is kezdték az orosz olajimport lassítását a jövő hónaptól, ami ezért jelentős fejlemény, mert az ázsiai óriások Oroszország legnagyobb vásárlóivá váltak azután, hogy a Nyugat ukrajnai inváziója után elzárkózott az orosz olajtól. Ez pedig azt jelentené, hogy Oroszországnak alternatív vevők után kéne kutatnia, ami nyomást gyakorolhatna az árakra is.

Van, aki mégis kéri az olosz nyersolajat

A források szerint a Reliance óvatos a külföldi bankok reakcióival kapcsolatban, tekintettel a nyugati pénzügyi rendszernek való kitettségekre és a finomított termékek tengerentúli értékesítésére. Ez nem mondható el az ország legjelentősebb finomítójának számító Indian Oil Corpról, hiszen a cég már leadott rendeléseket az orosz rakományokra, sőt, egyes szállítmányokat az olajszankciók hatályba lépése utánra időzített. Az indiai vállalatok nem reagáltak azonnal a hírügynökség kérdéseire. 

Az indiai finomítóknak lehetőségük van arra, hogy a főként közel-keleti beszállítókkal kötött határidős megállapodásaik keretében növeljék a vásárlásokat, hogy teljesítsék szerződéses kötelezettségeiket, ha az orosz szállítások beszerzésében problémákkal szembesülnek. Ezzel szemben a Nayara Energy magánfinomító, amely többségi orosz tulajdonban van, azt tervezi, hogy folytatja az orosz olajimportot. 

Míg a finomítók óvatosak a szankciók miatt, India és Oroszország a nyugati biztosítási, pénzügyi és tengeri szolgáltatások alternatíváit hozta létre, hogy sikerüljön lebonyolítani a kereskedelemet.