Az elmúlt hónapokban a gazdaságok újranyitásával megjelenő inflációt a legtöbb jegybankár és elemzőház úgy tekinti, hogy az csak átmeneti jellegű és hamar elmúlik majd, amint az annak kialakulásában szerepet játszó egyedi tényezők elmúlnak. A Deutsche Bank elemzői szerint azonban ez nem így lesz, hosszabb éveken keresztül hozzá kel majd szokni a pénzromlás magasabb szintjéhez, ami válsághoz vezethet a globális gazdaságban.

A befektetési bank szakértői ezért figyelmeztették a gazdaságpolitikai döntéshozókat, hogy hiba csak a gazdaságélénkítő lépésekre koncentrálni és az inflációs várakozások kedvezőtlen hatásait figyelmen kívül hagyni, ez ugyanis legkésőbb 2023-ban már komoly gondokat okozhat - számolt be a CNBC.com

Emlékezetes, hogy az amerikai monetáris politikáért felelős Fed úgy döntött, hogy nagyobb toleranciát biztosít az inflációval szemben, mindaddig, amíg a gazdaság tartós fellendülésének egyértelmű jelei nem érkeznek. Azonban a szigorítás emiatt késni fog, s ez végül azt okozhatja, hogy a gazdaság recesszióba süllyed és komoly nehézségek alakulnak ki a pénzügyi rendszerben világszerte, különösen a feltörekvő piacokon

A Deutsche Bank elemzői szerint ellentétben a Fed által hangoztatott állásponttal a most jelentkező inflációban szerepet játszanak az agresszív élénkítő csomagok és az alapvető gazdasági folyamatok változásai is, a jegybank azonban nincs felkészülve arra, hogy reagáljon erre. David Folkerts Landau, a Deutsche Bank vezető közgazdásza szerint a Fed mostani álláspontjából az következik, hogy az infláció 2023-ig ismét lendületet vesz majd. Szerinte örvendetes, hogy a jegybank a szűk céljain kívül más, a társadalom számára fontosabb tényezőket is figyelembe vesz, azonban az infláció elengedése végül a legsérülékenyebb rétegeket veszélyezteti

Emlékezetes, hogy az amerikai kongresszus által eddig elfogadott gazdasági mentőcsomagok értéke elérte az 5 billió dollárt, miközben a Fed megduplázta mérlegfőösszegét, amely már lassan eléri a 8 billió dollárt. Az élénkítés jelenleg is tart, egy olyan negyedévben amikor az előrejelzések szerint a gazdaság éves szinten 10 százalékos ütemben nőhet, s havonta közel félmillió új munkahely keletkezik az amerikai gazdaságban.

Soha nem láttunk még ilyen irányított, a kiadások növelésére alapozó gazdasági- és monetáris politikai intézkedés sorozatot. Pont emiatt fog másképpen viselkedni az infláció, mint várták - mondta Folkerts-Landau. Szerintük a most következő pénzromlás az 70-es években tapasztalthoz lesz hasonlatos, amikor az árak emelkedése sokszor ragadt a két számjegyű tartományban az Egyesült Államokban is. Akkor a Paul Volcker vezette Fed drasztikus kamatemelésekkel tudott véget vetni az elszabaduló inflációnak, ami viszont végül recesszióhoz vezetett a gazdagságban. Az elemző szerint már most is túl sok csatornán szivárog be az áremelkedés a gazdaságba, s hiába átmeneti csak papíron az áremelkedés, az be fog épülni a várakozásokba, akárcsak a 70-es években. Nagy a veszély, hogy ha csak hónapokra is szabadul majd el a pénzromlás, akkor már nehéz lesz azt megzabolázni. Akkor viszont már drasztikusabb lépésekre lenne szükség, esetleg durvább kamatemelésekre, amely elsősorban a jelentősen eladósodott feltörekvő gazdaságokat sújthatná végzetesen.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!