Törökországban 19 éves csúcsra emelkedett a fogyasztói infláció decemberben azt követően, hogy az ezt megelőző hét hónapban folyamatosan gyorsult - írja a Bloomberg. A háttérben elsősorban az alacsony kamatok és a líra megállíthatatlan gyengülése áll, miután Recep Tayyip Erdogan kamatcsökkentéssel próbálja útját állni a török valuta értékvesztésének.

Az éves inflációs ráta 36,08 százalékra nőtt 2021 utolsó hónapjában, mihez hasonlót utoljára 2002 szeptemberében tapasztalhattak a törökök. Egy hónappal korábban még "csak" 21,31 százalék volt a pénzromlás tempója. A Bloombergnek nyilatkozó elemzők jóval alacsonyabb inflációt várták: előrejelzéseik átlaga 27,36 százalék volt. (Magyarországon az éves inflációt 5,5-6,6 százalék közé várják a szakértők - a szerk.)

Egy hónap alatt 13,58 százalékkal mentek feljebb az árak, ami szintén alaposan rácáfolt a 8,5 százalékos elemzői várakozásokra. A termelői árak még botrányosabbak: a havi 19,08 százalékos emelkedéssel az éves termelői infláció 79,89 százalék lett. A líra január első tőzsdei kereskedési napján 3,7 százalékkal nyitott alacsonyabban a dollárhoz képest 2021-es záróértékénél.