Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Budapest vezeti azt a listát, amelyen a világ 150 nagyvárosát állították sorrendbe aszerint, melyikükben drágultak a legjobban a lakások 2018-ban. A magyar főváros az elmúlt öt évben folyamatosan benne volt az első tízben, tavaly majdnem 23 százalékos emelkedéssel végzett az élen a Knight Frank ingatlan-tanácsadócég Global Residential Cities Index listáján.

Az index készítésénél a 2018 negyedik negyedéves árakat vetették össze 2017 azonos időszakának áraival, hivatalos állami statisztikai adatokra, illetve jegybanki jelentésekre alapozva. Az első tíz helyen kizárólag európai és ázsiai nagyvárosok végeztek. Budapest mögött éppen hogy csak lemaradva a kínai Hszian városa végzett a második helyen, jelentősen megelőzve a hollandiai Rotterdamot és a portugáliai Portót.

Az USA-ban Phoenix, illetve Atlanta vezeti a tavalyi listát nyolc-, illetve hatszázalékos drágulással. Az Egyesült Királyságban Skócia fővárosa, Edinburgh áll az élen hétszázalékos plusszal, London csak a 123. lett 0,7 százalékos lakásár-emelkedéssel.

Az első helyezettek rettenetes drágulása ellenére az elmúlt év lassulást hozott a világon a lakások áremelkedésében. Míg 2017-ben a városok 87 százalékában kellett többet fizetni az otthonokért az egy évvel korábbihoz képest, addig 2018-ban már "csak" 79 százalék volt ez az arány. Ennek hátterében általános gazdasági jelenségek állnak.

A geopolitikai feszültségek (az USA Irán elleni felújított szankciói, továbbá az USA, Kína, az EU és más országok között kirobban kereskedelmi viták), illetve az olcsó finanszírozási lehetőségek visszaszorulása miatt a lakásdrágulás további szelídülése várható 2019-ben - idézte a mansionglobal.com hírportál a Knight Frank közleményét. Valamelyest enyhíti ezt a hatást a feltörekvő piacokon is, hogy az amerikai jegybank, a Fed felfüggesztette kamatemelési ciklusát.

Hongkong, amely egy másik felmérés szerint a világ legdrágább városa, az elmúlt évben megúszta a jelentős drágulást: ott csak 5,9 százalékkal mentek feljebb az árak. Ennek nyomán a tavalyi 7. helyről a 43.-ra esett vissza az ingatlan-tanácsadó listáján. Ezt részben a lakáspolitika szigorítása okozta, például annak az új adónak a kivetése, amelyet az újonnan épített, de legalább egy éve lakatlan lakások után kell fizetniük az ingatlanfejlesztőknek.