Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az őshonosnak minősített managlica és báznai sertésfajták tenyésztésére január elején támogatási programot hirdetett a román kormány - írta a Maszol. A cél az, hogy megőrizzék az említett fajtákat, hiszen ezen sertések húsa jóval egészségesebb, mint a hagyományos disznóé.

A program szerint három éven keresztül ingyen juthat legalább kettő, legfeljebb tíz malachoz, aki vállalja, hogy minimum 130 kilósra hizlalja fel őket, és az állomány felét a programban részt vevő húsfeldolgozóknak, éttermeknek értékesíti. A állomány másik felét szabadon eladhatja, felhasználhatja.

A programban részt vesznek azok a tenyésztők is, akik mangalica vagy báznai kocákat tartanak. Ők a kormánytól a 10 kilósra nevelt malacok után egyenként 250 lej támogatást kapnak. A felhizlalást vállaló gazdák ezektől a tenyésztőktől vehetik át a malacokat. A programban meghatározták, hogy a felnevelt sertéseket élő súlyban 11 lejes kilogrammonkénti áron adhatják el a feldolgozóknak.

Az állatokat csak természetes táplálékkal szabad etetni, amit időnként ellenőriznek a hatóságok. Emellett a fajta jellegének megfelelően, tehát nem pajtába zárva kell tartani a disznókat. Az érdeklődők április közepéig jelentkezhetnek az igénylésekkel.

A fotó forrása: Pixabay.