Az AAE-1 (Asia-Africa-Europe-1) internetkábel közel 25 ezer kilométeren keresztül húzódik a tenger fenekén, összekötve Hongkongot Marseille-lel, és közben több mint egy tucat ország csatlakozik, például India és Görögország is. Mikor június elején – ismeretlen okokból – Egyiptomnál megsérült a kábel, milliók maradtak ideiglenesen internet nélkül.

Körülbelül hét ország és számos világelső szolgáltatás kényszerült akkor offline üzemmódba, a legrosszabb helyzet Etiópiában volt, ahol a csatlakozások 90 százaléka veszett el, és Szomáliában is 85 százalékos kimaradás volt – idézi a Wired Rosalind Thomast, az újabb tengeralatti internetkábel kiépítését tervező SAEx nemzetközi menedzsmenttel foglalkozó vállalat ügyvezető igazgatóját. Elemzések szerint ráadásul a Google, az Amazon és a Microsoft felhőszolgáltatásában is okozott fennakadásokat az eset.

Néhány óra elteltével ugyan sikerült elhárítani a problémát, a történtek rávilágítanak, mennyire sérülékenyek a tenger alatti internetkábelek, amelyek a globális online hálózat gerincét adják. A sérülékenység szó szerint értendő: a kábelek többsége ugyanis nem vastagabb egy átlagos kerti locsolócsőnél, kárt tehet bennük a hajók horgonya és akár egy földrengés is.

Tizenhat kábel fut közül közel kétezer kilométeren keresztül a Vörös-tenger alján, majd Egyiptomnál a szárazföldön keresztül átmegy a Földközi-tengerbe – sokak szerint ez a szakasz jelenleg az internet Achilles-sarka, bár a Szuezi-csatornánál is igencsak sérülékeny a rendszer.

Az egyiptomi rész kitettsége már az Európai Parlament figyelmét is felkeltette, júniusi jelentésükben hangsúlyozták, akár szélsőséges, terrorista csoport is elvághatják a nemzetközi online összeköttetést. Szabotázstól egyébként nemcsak az EP, hanem több szakértő is tart.

Izrael lehet a befutó?

Becslések szerint a világ internetforgalmának 17 százaléka az egyiptomi kábeleken fut át, de az alternatíva felállítása nem könnyű feladat.

Ahányszor megpróbál valaki egy újabb útvonallal előhozakodni, Szíria, Irak, Irán vagy Afganisztán kerül képbe, ami szintén nem lenne problémamentes megoldás

- mondta Doug Madory, a Kentik elemzői vállalat internetet tanulmányozó részlegének igazgatója.

Márciusban pont egy olyan internetkábel sérült meg Oroszország ukrajnai háborúja miatt, amelyet kifejezetten Egyiptom kikerülésére hoztak létre.

Az egyiptomi csomópont kiváltására eddig az egyik legkomolyabban vehető kísérletről a Google számolt be, tavaly júliusban. A technológiai óriás is a Vörös-tengeren keresztül kötheti össze Indiát és Franciaországot, de Egyiptom helyett Izraelen keresztül, a várakozások szerint 2024-től. Ez pedig a távközlési piackutatással foglalkozó TeleGeography kutatási igazgatója, Alan Mauldin szerint precedenst teremthet, és a jövőben egyre több internetkábel futhat majd Izraelen keresztül.