Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mit tehet egy ország, amelynek összes bevétele szinte csak és kizárólag a kőolajtól függ? Leginkább imádkozik, hogy az olaj ára sokáig magas maradjon. És az utóbbi időben látott mélyrepülést követően? Leginkább imádkozik, hogy ne halljanak éhen a lakosai.

Nem, a fenti mondat sajnos nem túlzás, hiszen Venezuela exportjának 95 százalékát teszi ki az olaj, ám a fekete arany árának jelentős esése után az ország 200 éves történetének legsúlyosabb válságával küzd.

Hogy mekkorával, azt jól mutatja az alábbi felvétel, amelyen az látható, hogy a helyiek akár 8 órát is képesek azért sorban állni, hogy ételt vegyenek maguknak. Igaz, tízből kilencen azt mondják, hogy pénzük sincs rendes ételre:


Márpedig volt honnan esni: az ország az 1970-es években még a térség leggazdagabb államának számított, ám a felelőtlen vezetés alatt szép lassan odáig süllyedt, hogy nagyjából minden alapvető élelmiszer hiánycikk lett és a kolumbiai határt kell megnyitni rövid időre, ha nem akarják, hogy az ország lakosai éhen haljanak.

De ne rohanjunk ennyire előre. Az egész történet ott kezdődött, hogy az olajtermelő országok egyrészt saját érdekük, másrészt iparági ellenlábasaik ellehetetlenítése miatt egyre növelték a kitermelést, így amikor megjelent az új technológiával bányászott amerikai olajpala a piacon, olyan többlet alakult ki, amely lefelé nyomta az árakat. Nem is kicsit, hiszen 2014 közepe és az idei év eleje óta 75 százalékot zuhant az olajár, az akkori 115 dollárról 30 dollárra - sőt, néha-néha az alá is benézett.

A fenti ábrán is jól látszik, hogy bár azóta sikerült valamennyire korrigálni, a kőolaj ára továbbra is elmarad a korábbi időszakban megszokottól. Ez egyébként nemcsak Venezuelában okozott gondokat, hanem például Szaúd-Arábiában is, ahol a benzin árán kívül az áfát is emelték, hogy pótolják a kieső olajexport miatt elvesző költségvetési bevételeket. Oroszország éppen olyan cipőben jár, mint Venezuela: jóléte teljesen az energiahordozók és a nyersanyagok exportjára épült..

Visszatérve a világ legnagyobb ismert kőolajkészletével rendelkező országára, Venezuelára, azt láthatjuk, hogy az elmúlt évtizedekben az ország a gazdaságpolitikáját átjárta egyfajta szocialista forradalom, ami nagyjából két dologra korlátozódott: a vállalatok államosítására és az árak felülről történő irányítására.

Elrontott árszabályozás, elszúrt gazdaságpolitika

Ez több problémát is okozott: bár a felülről meghatározott mesterségesen alacsonyan tartott árakkal azt akarták elérni, hogy az ország szegény rétegei is hozzáférjenek például a cukorhoz, kávéhoz, tejhez, rizshez vagy éppen a liszthez, nem gondoltak a vállalkozókra, akik így nemhogy profitot nem tudtak termelni, de jelentős veszteségeket voltak kénytelenek elkönyvelni. Ennek következménye az lett, hogy egyesek megtagadták, hogy az állami boltokba vigyék az áruikat, míg mások egyszerűen bezárták a boltot. A következmény: az ország még inkább az importtól kezdett el függeni. Hogy ennek milyen végzetes hatásai voltak, arról majd kicsit később.

A másik probléma a gazdaságpolitikával az volt, hogy a hatalom kezébe került vállalatok termelékenysége, jövedelmezősége jelentősen romlott, amire kitűnő példa a helyi olajipart képviselő PDVSA. A cégnek az államosítás után 25 százalékkal esett vissza a kitermelése, jelentősen nőtt a fenntartási költsége, ráadásul olyan szinten romlott az infrastruktúra állapota, ami áramkimaradásokat is okozott az országban. Igaz, mivel szinte végtelen mennyiségű olajuk volt, ezt még úgy ahogy elviselte az ország.

Ám az olaj árának bezuhanása előtt hiába voltak óriási bevételei az országnak, az nem forgatták vissza túl hatékonyan. Túlságosan egy bizonyos bevételi forrásra koncentráltak, nem erősítettek meg semmilyen olyan szektort, amely bevételeket tudott volna termelni. A turizmus erősítése jó lehetőség lenne, ám a jelenlegi kaotikus helyzetben kétséges, hogy ki utazna nyugodt lélekkel Venezuelába. Pedig ha megtennék, akkor többek közt ilyen helyekre is el lehetne látogatni:

 

 

A rendelkezésre álló pénzt egyébként leginkább különféle szociális programokra költötte az állam (például lakásépítés a szegényeknek), ami alapvetően nem hangzik rosszul, ám azt rendkívül drágán tette, így a kívánt hatást sem tudták elérni. Ahhoz viszont elég volt, hogy az országot több mint egy évtizeden keresztül irányító Hugo Chavez népszerűsége töretlen maradjon.

A baj nem jár egyedül

Ennek a népszerűségnek azonban az volt a következménye, hogy amikor 2013-ban meghalt, az országot az 1990-es évek végétől irányító Chavez, nem tudott olyan vezetőt hagyni maga után, akit ugyanennyire elfogadott volna a nép. Így kevésbé meglepő, hogy a tavaly decemberi parlamenti választások óta a Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) elnevezésű ellenzéki pártkoalíció élvezi a többséget a törvényhozásban, míg a Chavez utódja, Nicolás Maduro vezette Venezuelai Egyesült Szocialista Párt (PSUV) 17 év után először kisebbségbe került. Viszont hatalmon továbbra is ők maradtak, mivel az országgyűlési választások során csak a parlamenti képviselőkről dönthet a nép, az elnökről és a kormányról nem.

Nicolás Maduro

Madurónak az sem segített, hogy a választások előtt néhány meglepő lépésre szánta el magát, hogy bebiztosítsa többségét: ilyen volt például, hogy 65 százalékkal csökkentette a tojás árát. Persze ez sem volt egyszerű lépés, hiába mondták a termelők, hogy ők ezt nem tudják kigazdálkodni, az állam tízéves börtönnel fenyegetett meg mindenkit, aki ennél drágábban árulta volna portékáját.

A választás eredménye óriási káosz lett, hiszen patthelyzet alakult ki, a kormány és az ellenzék gyakorlatilag azzal van elfoglalva, hogy meghiúsítsa egymás kezdeményezéseit.

Kétségbeesett kapkodás

A bezuhanó olajár miatt összeomló gazdaság, az ennek következtében világrekorder infláció (2015-ben 180,9 százalékos volt, míg idén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint megközelítheti az 500 százalékot, 2019-re pedig elérheti a 3497 százalékot is) és a választások óta meggyengült államhatalom több kétségbeesett lépésre ösztönözte Madurót: január közepén gazdasági szükségállapot hirdetett, ami feljogosítja az elnököt arra, hogy beleavatkozzon a venezuelai vállalatok ügyeibe, illetve valuta- és árkorlátozást vezessen be.