Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Korábban külföldi államok segítségével terveztek atomerőműveket építeni. "Ezt a gondolatot azonban elvetettük és egy teljesen iráni atomerőmű építését tűztük ki célul, hogy ott legyünk a hasonló iparágakkal rendelkező országok között" - mondta Mohamed Eszlami az MTI orosz TASZSZ hírügynökség által közölt híre szerint.

Iránnak jelenleg egyetlen működő atomerőműve van, az Oroszország segítségével felépített 1000 megawattos buseri, ami az ország energiaszükségletének kevesebb mint 2 százalékát fedezi.

Irán idén február végén nagyratörő tervet jelentett be: 50 milliárd dollár értékben terveznek atomerőműveket építeni, amelyek együttes kapacitása eléri a 10 ezer megawattot.

Uránt is dúsítanak

 

 

Majdnem négy tonnányi dúsított uránja van az iráni kormánynak – közölte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) június elején. Ez több mint tízszerese a mára érvényét vesztett 2015-ös atomalkuban meghatározott 300 kilogrammnak.

Az IAEA bécsi székhelyén tavaly áprilisban kezdődtek meg az iráni atomprogramról szóló 2015-ös hathatalmi megállapodás megmentését célzó tárgyalások. Irán és az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia), valamint Németország 2015-ben abban állapodott meg, hogy Irán nukleáris tevékenységének korlátozása fejében fokozatosan enyhítik, feloldják a Teherán ellen bevezetett büntetőintézkedéseket.
Az Egyesült Államok 2018-ban kilépett a szerződésből, és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat. Erre válaszul Irán is felhagyott azzal, hogy tartsa magát az atomalkuban rögzített kötelezettségeihez. Teherán többször úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalások sikere az összes, Iránt sújtó nemzetközi szankció feloldásától függ - írta korábban az MTI.