New York városában az állami iskolák minden dolgozója számára kötelezővé teszik az oltást – írja az AP nyomán az Index.

A város tisztviselői hétfőn jelentették be az új szabályozást. Korábban még azt ígérték, hogy az oltás heti egy teszttel is ki lehet majd váltani. A rendelkezés az első példa arra, hogy a város valamely intézménytípusában alternatíva nélkül kötelezővé teszik a koronavírus elleni oltást.

Ennek értelmében összesen 148 ezer embernek kell beadni az oltást legkésőbb szeptember 27-ig. A város egyelőre nem közölte, hogy a szabályozás alól lesznek-e kivételek, illetve hogy milyen büntetésben részesülnek majd azok, akik nem oltatják be magukat.

Önkéntes alapon egyes iskolákban is oltanak majd a koronavírus-ellen Horvátországban a szeptember 6-án kezdődő tanévben – írja az MTI.

Főleg a középiskolák végzős tanulóinak lesz erre lehetőségük, valamint az egészségügyi- és vendéglátóipari szakközépiskolák diákjainak, akik a gyakorlati képzés miatt több, különböző korú emberrel is kapcsolatba kerülnek.

Az oktatási minisztérium közlése szerint a tavalyi évhez hasonlóan hagyományos módon kezdődik a tanév. Várhatóan csak ötödik osztály felett kell majd maszkot hordaniuk az osztálytermekben a tanároknak és a diákoknak, az általános iskolák alsó tagozatosai számára pedig csak a közös helyiségekben lesz kötelező. Engedélyezik szeptembertől a fakultatív- és pótórák jelenléti megtartását is, az elmúlt tanévben erre csak online volt lehetőség.