A brit kormány olyan bevándorlási rendszert üzemeltetne a brexit után, amely a világ minden országából érkező embereket egyformán kezelné, kiegészítve azzal, hogy amelyik állammal az Egyesült Királyság kereskedelmi megállapodást köt, annak polgárai kedvezményekre számíthatnának - derült ki Caroline Noke bevándorlási miniszter szavaiból a Bloomberg cikke szerint.

Az ezzel kapcsolatos törvényjavaslatot a következő hónapokban terjesztik a törvényhozás elé. A Nagy-Britanniában élő, illetve oda munkavállalási céllal igyekvő magyarok nézőpontjából az uniós állampolgárok jövőbeni státusával kapcsolatos javaslatok a legfontosabbak.

A hírt megerősítette Theresa May miniszterelnök. A külföldi munkavállalóknak minimálbér előírását tervezik a letelepedés engedélyezése fejében - írta az MTI. Ennek szintjét May nem árulta el, de a brit sajtóban 20-50 ezer fontig (7,3-18,2 millió forint) összegről cikkez, ami jelzi, hogy a magasan képzetteket látják szívesen.

Le akarják szorítani

London ezzel gyakorlatilag elfogadta az üggyel foglalkozó bizottság, a Migration Advisory Committee javaslatait. Ez a testület a múlt hónapban hozta nyilvánosságra jelentését, amely szerint az országnak a jövőben nem azt kell néznie, honnan érkeznek a vendégmunkások, illetve bevándorlók, hanem azt, hogy milyen tudással rendelkeznek. A miniszter asszony hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben semmilyen lehetőséget nem zárnak ki, így azt sem, hogy az EU-n kívüli országoknak adnak kedvezményt.

A brit vállalatok noszogatják a kormányt, hogy rendezze ezt az ügyet az EU-val folytatott brexittárgyalásokon, mivel szükségük van a képzett vendégmunkásokra. Ugyanakkor az unió vélhetően engedményekre kényszeríti a londoni vezetést az uniós polgárok jelenleg élvezett előjogainak védelmében. Theresa May miniszterelnök ragaszkodik ahhoz, hogy az éves nettó bevándorlást Nagy-Britanniába a százezres nagyságrendről a néhány tízezres szintre kell leszorítani.

Új kompromisszum

Ezzel egyidejűleg a kormány háza tájáról azt a hírt szivárogtatták ki az amerikai hírügynökségnek, hogy új kompromisszumos javaslattal akarnak előállni október közepére. Ez az úgynevezett tartaléktervet érintené, amely része lenne a 2019. márciusi válási megállapodásnak. Az ebben foglalt lehetőségek a 2020 végéig tartó átmeneti periódus után lépnének érvénybe, ha addig nem sikerül a feleknek átfogó kereskedelmi egyezményt kidolgozniuk.

A javaslat egyik oldalán London belemenne abba, hogy - ebben a végső esetben - vámhatár lépjen életbe Észak-Írország és az Egyesült Királyság más tagországai között azzal a könnyítéssel, hogy az ellenőrzéseket nem valamilyen határvonalon, hanem a vállalatoknál, a kereskedőkénél végeznék. Cserébe azt kérnék az EU-tól, hogy a fogadja el azt a lehetőséget, hogy az Egyesült Királyság egésze bent maradjon az uniós vámunióban.

Az utóbbit az EU eddig elutasította, mert nem akarja, hogy a szigetország a hátsó ajtón vissza lopakodjon az EU-nak azokba a rendszereibe, amelyeket kedvezőnek ítél a saját nézőpontjából. A másik lehetséges akadálya az új kompromisszumnak a londoni kormányt támogató észak-ír unionista párt (DUP) magatartása. Ez a politikai erő semmilyen formában sem tartja elfogadhatónak, hogy vámhatár alakuljon ki az Egyesült Királyságon belül Észak-Írország és a többi tagország között.

Felgyorsulnak az események

A brexit körüli eseményeket nem csak a brit kormány gyorsítaná fel, hanem az EU is. Az Európai Bizottság is készül egy új javaslattal az EU és az Egyesült Királyság jövőbeni viszonyára vonatkozóan, amit a jövő héten terjeszthetnek elő - adta hírül a német Funke médiacsoport.

Boris Johnson volt külügyminiszter, aki egyre nyíltabban pályázik Theresa May helyére, lapértesülések szerint azt mondta vezető tory parlamenti képviselőknek, hogy ha miniszterelnök lenne, akkor hat hónap haladékot kérne Brüsszeltől a brit kilépésre. Ezzel időt nyerne arra, hogy a kormány felkészüljön a válási megállapodás nélküli brexitre, aminek köszönhetően úgy ülhetnének le bármilyen további tárgyalásra, hogy nem kellene ennek következményeitől rettegniük. Johnson szerint ezzel megerősödne a tárgyalási pozíciójuk.

A fotó forrása: Pixabay