Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jobb erőben van az amerikai gazdaság, mint amit eddig gondoltak róla a szakértők, ami alaposan feladja a leckét a kamatemelés időzítését mérlegelő Fednek - derült ki a friss statisztikai adatokból. A kereskedelmi minisztérium felülvizsgált mutatója szerint a GDP 3,7 százalékkal nőtt az idei második negyedévben 2014 április-júniusához képest, szemben az első becslésben szereplő 2,3 százalékos plusszal.

A Reutersnek nyilatkozó elemzők az adatközlés előtt 3,2 százalékos ütemet jósoltak. Az USA gazdasága mindössze 0,6 százalékkal bővült az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Az első fél év egyesített növekedése 2,2 százalék volt, szemben 2014 január-júniusával, amikor 1,9 százalékkal gyarapodott az amerikai gazdaság.

Megtelnek a raktárak

A módosítást részben az indokolta, hogy a készletek értéke 121,1 milliárd dollárral bővült, ami 11,1 milliárddal több a múlt havi GDP-becslésben figyelembe vett összegnél. Ez azt jelenti, hogy a készletek 0,08 százalék helyett 0,22 százalékkal járultak hozzá a gazdaság gyarapodásához. Igaz ugyan, hogy a nagy tartalék lassíthatja a növekedést a harmadik negyedévben, ám ezt ellensúlyozhatják a vállalatok felerősödő állótőke-beruházásai.

A bruttó hazai termék kétharmadát adó fogyasztói kiadások 3,1 százalékkal bővültek, azaz ez is jobban alakult az első becslésben szereplő 2,9 százalékos többletnél. A szakértők a lendület megtartására számítanak a harmadik negyedévben - erre utal, hogy júliusban lelkesen költöttek az amerikaiak.

Ennek hátterében az állhat, hogy több pénz marad a zsebükben az alacsony benzinárnak köszönhetően. Emellett az emelkedő lakásárak növelik a vagyonukat, amire a jelzáloghitelek révén jól el lehet adósodni.

Nem fúrnak

A munkaügyi minisztérium jelentéséből kiderült, hogy a foglalkoztatás is bővül. Az augusztus 22-ét megelőző héten immáron a 25. egymást követő hét napban maradt 300 ezer alatt a munkanélküli-segélyért folyamodók száma. A szakértők ezt a javulás biztos jelének tartják.

Az alacsony olajárak elriasztják a befektetőket az olajpalabiznisztől. Ez mutatkozik meg bányászai feltárásokra fordított kiadások közel 70 százalékos zuhanásában április és június között. Ilyen nagy esést utoljára 1986 második negyedévében jegyeztek fel a statisztikusok.

Satuban a Fed

Szakértők szerint jó kis kutyaszorítóba került a Fed. A kínai gazdasági növekedés lassulása és az ezzel összefüggő kaotikus árfolyamhullámzások a pénzpiacokon arra ösztönzik az amerikai jegybankot, hogy halassza el kamatemelését. Erre tett célzást szerdán William Dudley, a New York-i Fed elnöke. Az erős amerikai gazdasági növekedés azonban ennek éppen ellenezőjére sarkallhatja a döntéshozókat. Az elemzők többsége a kínai fejlemények előtt szeptemberre várta a hitelköltségek első szigorítását.