Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Sütő Zsanett - Tőrös Ágnes

Renminbi - Úton a globális deviza státusz felé

A kínai gazdaságpolitika egyik kiemelt célja a renminbi nemzetközivé tétele. Ennek első szakasza a renminbi nemzetközi kereskedelmi elszámolásokban - például külkereskedelmi áruforgalomban - való használatának ösztönzése. A nemzetközi fizetésekben ma már a legjelentősebb devizák között van a renminbi. A második szakasz a renminbi használatának a pénzügyi eszközök piacán való ösztönzése, ami több, egymást követő és egymást támogató lépésből áll. A piacnyitás első fázisaként a kínai hatóságok létrehozták a Kínán kívüli offshore piacot, amely mind a kínai, mind a külföldiek számára az első lépésként szolgálhatott egy tanulási görbén.

A kínai deviza nemzetköziesedésének irányába ható következő lépcsőfok az onshore piac fokozatos nyitása volt. Az onshore piaci befektetéseket első körben hongkongi pénzügyi intézmények egy meghatározott köre, majd külföldi jegybankok, szuverén vagyonalapok és szupranacionális intézmények számára nyitották meg. Ezt következően az egyéb intézményi befektetői kör számára is korlátozott hozzáférést biztosítottak, többek közt az RQFII (Renminbi Qualified Foreign Institutional Investors) programon keresztül.

Az RQFII rövidítés azokra a külföldi pénzügyi intézményi befektetőkre utal, akik - offshore renminbiben rendelkezésükre álló forrásaikat felhasználva - a kínai hatóságok engedélyével hozzáférhetnek a kínai onshore értékpapírpiachoz. Az RQFII státusz megszerzésével kínai tőzsdei és kínai bankközi kötvénypiaci befektetések válnak elérhetővé, mindkét esetben az onshore piacon.

A több devizában portfóliót kezelő befektetők számára a RQFII program diverzifikációs célokat szolgálhat. A renminbiben történő befektetést ösztönözheti, hogy a kínai deviza 2016 októberétől az IMF SDR-kosarának része. A keresletet az is támogathatja, hogy Kína hitelminősítése jelentősen javult az elmúlt években. Magyarország 2015-ben kapta meg az RQFII státuszt, 50 milliárd renminbi értékű (7 milliárd euró) kvótával. A cikk bemutatja a magyar intézményi befektetők előtt megnyílt lehetőségeket, a befektetésekre vonatkozó komplex szabályrendszert és elemzi az RQFII program nemzetközi gyakorlatát.

A külföldi befektetők lehetőségei bővültek a kínai értékpapírpiacon

Az RQFII kvóta révén többféle instrumentum érhető el a kínai onshore pénzügyi eszközök piacán:

  • csak részvénypiaci befektetés,
  • csak kötvénypiaci befektetés,
  • részvény- és kötvénypiaci befektetés.

A részvény és kötvénybefektetések mellett az elérhető befektetési instrumentumok közé tartoznak a warrantok, az index futures-ök, illetve a kínai szabályozó hatóságok által engedélyezett egyéb termékek. Az RQFII kvóta felhasználásával lehetőség nyílhat egyedi értékpapír piaci befektetésekre, befektetési alap egy részének onshore renminbi eszközökbe történő befektetésére vagy onshore renminbi eszközökbe fektető befektetési alap létrehozására. Az RQFII kvóta révén a nemzetközi gyakorlatban van példa onshore renminbi eszközbe fektető ETF-ek létrehozására is.

Az RQFII programban résztvevő külföldi pénzügyi intézményi befektetők felé az illetékes kínai hatóságok által támasztott elvárások többek között az alábbiak:

  • az adott intézmény a székhelye szerinti országban bejegyzett és a székhely országában hatályos jogszabályokkal összhangban működik,
  • az adott intézmény megfelelő irányítási struktúrával és kontroll funkciókkal rendelkezik, robusztus működés jellemzi,
  • az onshore kínai befektetési tevékenység megkezdését megelőző három évben az illetékes felügyeleti hatóság nem szabott ki rá súlyos büntetést a befektetési tevékenységére vonatkozó releváns szabályok megsértése miatt,
  • az adott intézmény képes a kockázatok felmérésére és kezelésére.

Belépés a kínai onshore értékpapírpiacra

Az onshore kínai pénzügyi piacokhoz történő hozzáférés megszerzése az RQFII program keretében letétkezelői jogosultságokkal bíró bank közbenjárásával lehetséges. A letétkezelő bankok meghatározó szerepet töltenek be a folyamatban: intézik az RQFII státusz és kvóta igénylésének, illetve - bizonyos összeget meg nem haladó nagyságrendű befektetési kvóta esetén - regisztrációjának folyamatát, rajtuk keresztül történik a kötvényekkel történő kereskedés és elszámolás, és ők végzik a befektetési tevékenységhez kapcsolódó jelentésszolgálatot is.

Az onshore piacra történő belépés egy többlépcsős folyamat, a szükséges főbb lépések a következők: Először a Kínai Értékpapírpiaci Felügyeleti Hatóságnál (CSRC - China Securities Regulatory Commission) szükséges RQFII státuszt kérelmezni a letétkezelő bankon keresztül. A vonatkozó szabályok alapján a hatóságnak maximum 60 nap áll rendelkezésére a kérelem elbírálására. A CSRC engedélyének birtokában lehet befektetési kvótát igényelni az illetékes hatóságtól (SAFE - State Administration of Foreign Exchange), a döntéshozatalra rendelkezésre álló idő szintén 60 nap. A kvótaigényléshez befektetési tervet kell benyújtani a hatósághoz, és fel kell tüntetni a befektetni kívánt renminbi forrását is. Amennyiben bizonyos összeget meg nem haladó befektetési kvótát igényel a befektető, pusztán regisztráció is elégséges az illetékes hatóságnál. A szükséges engedélyek megszerzését követően történik a kínai szabályozók által az onshore befektetésekhez előírt számlák megnyitása.

Forrás: www.chinabond.cn, www.csrc.gov.cn, www.pbc.gov.cn és www.safe.gov.cn alapján MNB saját szerkesztés

A befektetési tevékenység szabályozott

A befektetési és az ahhoz kapcsolódó tevékenységek során számos vonatkozó kínai jogi szabályozásra - például adózási kérdések, befolyásszerzés mértékére vonatkozó szabályok - tekintettel kell lenni, és azok változását követni szükséges. A tényleges befektetést - a nyílt végű alapok kivételével - a kvóta jóváhagyását követő hat hónapon belül meg kell kezdeni. Az odaítélt kvóta fel nem használt részét a kvóta jóváhagyásáért felelős hatóság (SAFE) - amennyiben úgy ítéli meg - a jóváhagyást követő egy éven belül visszavonhatja.

A befektetéshez kapcsolódó tőkeáramlásokra specifikus szabályok vonatkoznak. A nyílt végű alapok kivételével a befektetni szándékolt tőke utolsó részletének befektetését követő három hónapig nem engedélyezett a tőkekivonás (lock-up periódus). A befektetett tőke és a befektetésből származó jövedelem repatriálása megengedett; mind renminbiben, mind egyéb devizában kiutalható Kínából. A kiutalásra további részletes szabályok érvényesek. A beutalt, illetve kiutalt összegekről az illetékes hatóságokat a letétkezelőn keresztül tájékoztatni szükséges. Emellett érdemes tekintettel lenni arra, hogy például a bankközi kötvénypiaci befektetések kapcsán a kínai jegybank arra ösztönzi a külföldi intézményi befektetőket, hogy közép, illetve hosszú távra fektessenek be.

Kína óvatosan nyit a külföldi befektetők felé

Kína - ahogy minden más gazdaságpolitikai liberalizációs folyamatnál - a határokon átnyúló, renminbi alapú befektetési kvótarendszer kialakításánál is a fokozatosságon alapuló stratégiát választotta. Az RQFII kvótarendszer 2011-es életre hívása a hongkongi kvóta megítélésével indult. Az ország kiválasztását indokolja, hogy Kína részeként működő speciális státuszú terület, hivatalos nyelve az angol mellett a kínai, Ázsia és egyben a világ egyik vezető pénzügyi központja, számos kínai pénzügyi intézmény leányvállalatának székhelye. A nyitás ezután további ázsiai országok (Dél-Korea, Szingapúr) és Európa vezető pénzügyi központjai (Egyesült Királyság, Franciaország, Németország) felé folytatódott.

Megjegyzés: hivatalos Fed renminbi árfolyam (2015.dec. 31.): 1 USD = 6,4778CNY
Forrás: SAFE adatok alapján MNB saját szerkesztés