Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Argentína szerette volna átütemezni adósságait, ebbe viszont két amerikai fedezeti alap nem egyezett bele. Az ügy bíróság elé került az Egyesült Államokban, és elrendelték, hogy Argentínának fizetnie kell azoknak a befektetőknek, akik nem voltak hajlandók belemenni a 2005-ben és 2010-ben végrehajtott átütemezésbe az ország 100 milliárd dolláros adósságteher alatt roskadozó pénzügyi rendszerének 2001-es összeomlása után. (Az átstrukturálásba egyébként a hitelezők 93 százaléka beleegyezett.)

Argentína azonban nem teljesítette egy 2033-as lejáratú diszkont államkötvény június 30-án esedékessé vált 539 millió dolláros kamattörlesztését, így viszont a többi adósságát sem törleszthette, bár elvileg képes és hajlandó is fizetni. A feleknek az érintett kötvény kibocsátási feltételrendszerében 30 napos türelmi időszak állt rendelkezésükre, hogy megegyezésre jussanak, Axel Kicillof argentin gazdasági miniszter ugyanakkor közölte, hogy a tárgyalások nem vezettek eredményre.

"Nem fogunk aláírni olyan megállapodást, amely veszélyezteti valamennyi argentin jövőjét" - mondta a politikus. A csődre való utalásokat elhárította, és kijelentette: országa állampolgárai megőrizhetik nyugalmukat, a csütörtöki nap éppen olyan lesz, mint bármelyik másik, és a világ forog tovább.

A leminősítés már megvan

Szelektív nem törlesztő (SD) kategóriába sorolta vissza Argentína már eddig is mélyen spekulatív államadós-besorolásait a Standard & Poor's (S&P) szerdán. A cég egy ideig még várt a csődosztályzat megállapításával, mert látott esélyt az argentin kormány és az érintett amerikai kötvénybefektetők közötti megegyezésre.

A nemzetközi hitelminősítő az európai és az amerikai piaci zárások után, szerda éjjel jelentette be, hogy az "SD" kategóriába sorolja vissza Argentína hosszú és rövid futamidejű szuverén devizaadósságát a "CCC mínusz/C" besorolásból, noha a döntés bejelentésekor még nem dőlt el, hogy a dél-amerikai ország megegyezésre tud-e jutni a befektetőkkel.
Argentína volt a világ legkockázatosabb szuverén adósa a McGraw Hill pénzügyi szolgáltató konglomerátumhoz tartozó S&P Capital IQ globális piaci adatelemző csoport idei első negyedéves országkockázati listáján - amely az államadósság-törlesztési leállás kockázata ellen kínált származékos biztosítási csereügyletek (credit default swaps, cds) árazása alapján állapította meg a rizikósorrendet -, és a dél-amerikai ország vezette a cég előző negyedévi hasonló listáját is.

A Markit Financial Information Services piaci adatszolgáltató cég július eleji kimutatásában Argentína szuverén cds-tranzakcióinak középárfolyama 1700 bázispont feletti szinteken mozgott a londoni piacon. A világ egyetlen más országának államadósságát sem terhelik ilyen mértékű csődbiztosítási díjak.

A piaci szereplők Argentínát e mérce alapján pontosan százszor kockázatosabb államadósnak tekintik, mint például az Egyesült Államokat.