A korábbinál lassabb ütemben bővülhet az USA gazdasága, legalábbis ezt jelzi a Conference Board által közölt index. A mutató júliusban mindössze 0,1 százalékos növekedést mutatott, ráadásul lényegében március óta stagnál - igaz, továbbra is bőven a rececesszió előtti szintek felett áll.

A Marketwatch beszámolója szerint a 0,1 százalékos érték kisebb az elemzők által átlagosan várt 0,2 százaléknál. Júniusban 0,3 százalékos csökkenést, májusban 0,5 százalékos növekedést mutatott az index.

Jóval nagyobb csalódást okozott és még sötétebb képet fest a gazdasági kilátásokról a philadelphiai Fed konjunktúraindexe. Ennek értéke -7,7 lett, szemben a várt +7,0 pontos szinttel.

A nap folyamán korábban az Egyesült Államok munkaerőpiacáról is rossz hírek érkeztek. A várt 480 ezer helyett 500 ezren jelentkeztek újonnan munkanélküli segélyért a múlt héten az Egyesült Államokban.

Az elemzőknek a változás irányát sem sikerült eltalálniuk, hiszen a korábbi, felülvizsgált szám 488 ezer volt; ami után csökkenést valószínűsítettek.

A négyhetes mozgóátlag 482 500-ra emelkedett 474 500-ról, ami tavaly december eleje óta a legmagasabb érték.

A folytatódó - tehát nem első ízben benyújtott igénylések száma a megelőző heti 4,49 milliós felülvizsgált adatról 4,48 millióra csökkent az augusztus 7-én végződő munkahéten, ami viszont kedvezőbb a 4,5 milliós várakozásnál.