A nyitás után röviddel még szerény mínuszban forgó New York-i részvényindexek a Fed-közlemény nyomán 0,5 százalék körüli pluszba emelkedtek. (A szűk két órával későbbi zárásra gyökeresen megváltozott a kép, a mutatók veszteséggel fejezték be a napot - további részletek itt.)

A kamatdöntést követően gyengült viszont a dollár, az euróval szembeni árfolyam 1,4834-re emelkedett, mert a Fed jelezte, hogy bár a gazdaság a talpraállás jeleit mutatja, továbbra is a mélyben tartja az alaprátát.

A bizottság közölte, hogy miután a gazdaság már erősödésnek indult, a kíméletesebb átmenet érdekében lassítja a jelzáloghátterű értékpapírok vásárlását úgy, hogy várhatóan 2010 első negyedének végére le is állítja ezt a programot. Az eredeti tervek szerint az 1,45 ezer milliárdos program ez év végén járt volna le.


A Fed azt is jelezte, hogy az alapkamat hosszabb ideig még kivételesen alacsony szinten marad, bár a gazdaság a súlyos visszaesés után már emelkedőben van.

A pénzügyi piacok kondíciói tovább javultak, a lakóingatlanpiaci aktivitás nőtt, a háztartások kiadásai pedig stabilizálódni látszanak, bár a folytatódó elbocsátások, a lassú jövedelembővülés, az alacsonyabb ingatlanvagyon-érték és a szűkös hitelfeltételek rövid pórázon tartják.


Az FOMC úgy véli, a monetáris és a fiskális ösztönzők a pénzügyi környezet stabilizálódásával együtt támaszt ad a gazdasági növekedés erősödésének, a forráskihasználtság magasabb szintjeihez való fokozatos visszatéréshez, árstabilitás mellett.

QP | Quality Placement