Ryanair Lengyelországot választotta új régiós fejlesztéseinek helyszínéül - jelentették a lengyel lapok. Travel Labs Polska néven számítástechnikai központot építenek ki, amely 120 embernek ad munkát, emellett a wroclawi repülőtéren hangárokat fog üzemeltetni. Ezzel további 150 munkahelyet teremt.

Michael O'Leary, a fapados légitársaság meghökkentő beszólásairól ismert elnöke elmondta, hogy a Ryanair 2017-ben több mint 10 millió utast akar kiszolgálni Lengyelországban. Ezen a nagy piacon vezető helyet akarnak szerezni. Ennek érdekében a lengyel főváros mindkét repülőterét - Modlint és a Chopin nevét légikikötőt is megcélozzák.

Vonatjegyért repülőút

A Ryanair 2017 nyarára sűrű légi járatokkal fogja összekötni Varsót és Európa legfontosabb üzleti központjait. Brüsszelbe és Londonba napi két járat indul. Az előbbiből összesen 41 útvonalon fognak közlekedni a Ryanair gépei, ezen belül például a portugál Faroba heti két járatot terveznek. Bolognába, Bristolba és Liverpoolba pedig négy gép közül választhatnak majd az utasok.

A varsói Chopin reptérről három belföldi útvonalat céloztak meg: Gdanskba és Wroclawba napi háromszor, Szczecinbe naponta egyszer indulhat repülőgép. A nyári menetrend idején a fővárosból már 43 zlotys (3100 forint) áron is el lehet jutni a belföldi úti célokra.