Euró ide vagy oda, messze a dollárelszámolás van túlsúlyban az EU- és az eurózóna-tagországok közösségen kívüli importjában, ráadásul az amerikai deviza aránya nőtt is 2010 és 2012 között az Eurostat adatai szerint. A növekedés 2-3 százalékpont közötti volt ebben az időszakban, így az arány az EU-ban eléri az 58 százalékot, az eurózónában pedig több mint 55 százalékra rúg. Az euró jelentősége ezzel párhuzamosan csökkent, az unió egészét tekintve 33,2, az euróövezetben pedig 41 százalékra. Ebből következik, hogy a nemzeti devizák és más fizetőeszközök használata nem jelentős.

Az egységes külkereskedelmi termék nómenklatúra, vagyis a SITC szerinti bontást vizsgálva az látszik, hogy a dollár szerepe a kőolaj- és kőolajtermékek importjában a legnagyobb (80 százalék körüli), de kiemelkedő a feldolgozott termékek (mintegy 50 százalék) és a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek, nyersanyagok, olajtermékeken kívüli energiahordozók, vagyis a SITC-nómenklatúra 0-4 árucsoportja (mintegy 45 százalék) esetében is. Az euró, mint elszámoló deviza csupán utóbbi termékkör importjában töltött be vezető szerepet 2010-ben, de két évre rá alulmaradt a dollárral szemben. Visszatérve a kőolaj- és kőolajtermékek behozatalára, a legtöbb ország esetében a dollár a fő elszámolódeviza, és csupán két olyan állam van (Ausztria, 99,9 százalék; Luxembourg, 89,1 százalék), ahol az euró vezet.

Az importelszámolásban - nem meglepő módon - az eurótagországok átlagosan nagyobb arányban használnak eurót, mint az EU-államok, de az arány így is csökkent, 43,1 százalékról 41-re, amivel párhuzamosan a dollár nyert teret.

Eurostat

Görögországnak alig kell euró

Az EU-tagországok többségében 2012-ben a dollár volt a domináns importelszámolási fizetőeszköz: 27-ből 23 esetében a súlya 50 százalék feletti volt. A csúcstartó Görögország, 83 százalék feletti aránnyal, majd Írország, Portugália, Ciprus, Litvánia és Magyarország következik, 70 százalék feletti értékekkel. (A részletes magyar adatokról lásd a keretes írást.)

Ezzel szemben az euróhoz leginkább Ausztria, Lettország, Szlovénia és Németország ragaszkodott az EU-n kívüli import elszámolása során. A nemzeti devizának Nagy-Britanniában, Svédországban, Lengyelországban és Dániában volt a legnagyobb szerepe. A britek esetében például a font súlya 25 százalék feletti szintről 21 százalék alá csökkent, míg a lengyel importban a zloty aránya 11-ről 11,6 százalékra emelkedett. Összehasonlításul: Magyarországon a harmadik országgal lebonyolított importügyletek 4,4 százalékát tartották nyilván forintban 2012-ben a 2010-es 3,4 százalékkal.

Feljövőben a forint, hátrább szorult az euró

Magyarország esetében is érvényes az európai trend, azaz az unión kívüli országokkal folytatott külkereskedelemben csökkent az euróelszámolás aránya.Az importban ez azt jelenti, hogy hazánk abban a hatszereplős klubban van, amely országok esetében a dollárelszámolás súlya meghaladja a 70 százalékot. Itthon ráadásul tempós növekedés is történt: a 2010-es magyar adat még 63,4 százalék volt, ez emelkedett 70,7 százalékra. Hazánk esetében az egyik fő magyarázó tényező a gyakorlatilag teljes egészében dollárelszámolású energiahordozó-import lehet. A SITC 0-4 importban 15,5 százalékról 11,6-re, a feldolgozott termékek behozatalában pedig 37,5 százalékról 31,5-re csökkent az euróelszámolás aránya. Nőtt viszont a hazai deviza szerepe, még ha nem is éri el a lengyel szintet: Magyarországon a harmadik országgal lebonyolított importügyletek 4,4 százalékát tartották nyilván forintban 2012-ben a 2010-es 3,4 százalék után.

Azért is érdekes a dollárelszámolás térnyerése a harmadik országokból származó import esetében, mert - a KSH adatai szerint - 2010 és 2012 között a nem EU-tag európai országok súlya a teljes az EU-27-en kívüli behozatalban 35 százalék alatti szintről 43 százalék fölé ugrott, Ázsia részaránya pedig 57,3 százalékról 44-re esett vissza.

Ami az EU-n kívüli export elszámolását illeti, az euróval együtt a dollár szerepe is csökkent. Az amerikai deviza súlya 40,6 százalékról 37,2-re, az euróé 48,6-ról 44,4 százalékra apadt 2010 és 2012 között. Ezzel párhuzamosan a hazai deviza súlya több mint az ötszörösére, 1,8 százalékról 9,1-re ugrott. Hasonlóan jelentős az egyéb devizák szerepe is, bár ez elmarad a dán, ír, finn, svéd, lett, cseh és belga export több mint 10 százalékos arányától.

A kivitelben az euróé a főszerep

Az EU-n kívülre irányuló export esetében - a volumen alapján - ugyanakkor nagyobb az euró súlya az elszámolásokban, mint a dolláré. Igaz, itt is látható némi térvesztés, a közös deviza aránya 51,1 százalékról 50,4-re süllyedt 2010 és 2012 között. Ebben az időszakban a dollár súlya gyakorlatilag stagnált, valamivel 31 százalék felett. Nem történt jelentős változás a nemzeti devizák 10 százalékot meghaladó aránya esetében sem, miközben - ahogy az az eddigiekből már kitalálható - az egyéb fizetőeszközök aránya nőtt, 7,1-ről 8,1 százalékra.

Az euró szerepe természetesen az eurózóna kivitelében a meghatározóbb, mint a többi EU-tagok esetében: ez hajszállal 60 százalék felett stagnált, míg a dollár aránya 32,5 százalékról 31,3 százalékra süllyedt.

Eurostat

Az euró súlya a kőolaj- és kőolajtermékek exportelszámolásában 53,5 százalék, a feldolgozott termékek kivitelében 51,8 százalék, míg a SITC-0-4 árucsoport körében nem éri el a 28 százalékot sem. Utóbbi körben a dollár a domináns, 59 százalék feletti súllyal.

Az importtal szemben 2012-ben a EU-tagországok többsége az eurót preferálta az exportügyletek során: a 27-ből 18-nál 50 százalék feletti arányt mutatott ki a statisztika. A listavezető Szlovákia volt, 88 százalék feletti aránnyal, majd Szlovénia, Luxembourg és Ausztria következett, 70 százalékot meghaladó eurósúllyal. A dollárt ezzel szemben főként Málta (2012: 78,1 százalék), Írország (66,9 százalék), Görögország (62,4 százalék) és Bulgária (60,6 százalék) exportőrei részesítették előnyben.