Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szlovákiai missziójának zárójelentése szerint az országi pénzügyi helyzetének konszolidálása érdekében mérlegelni kellene a magasabb áfakulcs bevezetését. A Radicová-kormány jövőre 2,5 százalékos GDP arányos megtakarítást szeretne elérni, a bevételi oldal erősítése érdekében azonban az IMF szerint magasabb áfakulcsra lenne szükség, már csak azért is, mert a környező országokhoz viszonyítva Szlovákiában a legalacsonyabb az áfaterhelés - olvasható az IMF jelentésében. A szlovák felső áfakulcs 19, a cseh 20, a lengyel 22, a magyar pedig 25 százalék. Ivan Miklos pénzügyminiszter takarékossági elképzelései között eddig nem szerepelt az adók emelése és a szlovák banki elemzők sem támogatják egyértelműen a magasabb kulcsot, mivel attól tartanak, hogy az eleve gyengélkedő szlovák kiskereskedelem még inkább visszaeshet, s így végeredményben a magasabb adókulcs esetleg kisebb adóbevételt eredményezhet - mondta Eva Sadovská, a Postová Banka elemzője. Michal Musák, az Erste-leány Slovenská Sporitelna takarékpénztár szakértője inkább azt javasolja, hogy számolják fel az adó- és járulékrendszerben a kivételeket, ami kibővíti az adóalapot. Ugyanakkor mindenképpen várható adóemelés Szlovákiában, mivel a Fico-kormány például a gyógyszerek és a könyvek esetében 10 százalékra vitte le az adókulcsot, és szó van arról, hogy újra 19 százalékon egységesítik valamennyi termék és szolgáltatás áfáját. Az IMF jelentése azt is javasolja Pozsonynak, hogy a kiadások megfékezése érdekében átmenetileg fagyassza be a béreket a közszférában, ne növelje a nyugdíjakat és korlátozza az önkormányzatok pénzügyi keretét. A SME napilap szerdai száma szerint a kormánykoalíció egyetlen pártja sem támogatja nyíltan a nyugdíjak befagyasztását, az viszont nem zárható ki, hogy a közeljövőben nem az úgynevezett svájci módszer (az átlagbér és az infláció alakulása) alapján, hanem csak az infláció nagysága szerint emelnék a nyugdíjakat. 2011-ben a svájci módszer 82 millió euró többletkiadást jelentene a szlovák nyugdíjfolyósításnak, a csak inflációkövető megoldás viszont mindössze 44 millió eurót.