A szúrópróbaszerűen a helyi piacokról begyűjtött 18 mintából nyolcban mutattak ki a megengedettet túllépő kadmium-mennyiséget a helyi minőségellenőrök, s legalább két étteremben és két egyetemi étkezdében is hasonló eredményeket találtak. A szervezet tájékoztatása szerint a szennyezés részben a szomszédos Hunan, részben Kuangtung tartományból származik, a kérdéses termékek pedig számos vállalathoz köthetők, amelyek - tudtukon kívül - szennyezett alapanyagot használtak fel. A vizsgált mintákban kilogrammonként 0,21-0,4 milligrammot mutattak ki a vesére, májra, csontokra is veszélyes rákkeltő anyagból, miközben a nemzeti határérték 0,2 milligramm. A feltételezések szerint a kadmium a szennyezett talajból kerülhetett a rizsbe.

Az eset nagy felháborodást váltott ki a kínai internetezők körében, mindenekelőtt az elmúlt hónapok környezeti botrányait, a lég- és vízszennyezést érintő híradások és más élelmiszerekkel kapcsolatos visszaéléseket követő volta miatt. Sokan azt jegyezték meg: a problémára már három évvel ezelőtt felhívták a figyelmet Kuangtung tartományban egy korábbi botrány alkalmával, de a jelek szerint ugyanakkor semmilyen előrelépés nem történt a helyzet megoldása érdekében.

A Zsenmin Zsipao, valamiféle megoldást keresve, azt ajánlotta a hétvégén a lakosoknak, ne csupán az ország egy térségéből származó ételeket vásároljanak, a fogyasztásból származó kockázatokat így minimálisra csökkentve.