A tárgyalások némileg hűvösebbé válására ellenére közelebb kerülhetett a megvalósuláshoz az osztrák és a varsói tőzsde egyesülése, azaz végső soron a lengyel főváros értékpapírpiacának bekapcsolódása a kelet-közép-európai tőzsdeszövetségbe (CEE Stock Exchange Group, CEESEG) - írja a CNBC. Az utóbbinak Bécs mellett Prága, Budapest és Ljubljana a tagja. Adam Maciejewski, a varsói börze vezérigazgatója azt mondta: meggyőződése szerint nagyon hamar elérnek valamilyen megoldást, amely éppen megfelelő lesz. Létrehozhatunk valami nagyobbat, erősebbet, valami sokkal érdekesebbet ügyfeleinknek - tette hozzá.

Maciejewski a Napi Gazdaság Online-nak a múlt héten adott interjújában is célzott erre a lehetőségre, ám úgy tűnik, az elmúlt napokban közelebb kerültek a felek a megállapodáshoz, ami felülírja éveken át tartó harcukat azért, hogy a régió vezető tőzsdéjévé váljanak. Maciejewski szerint nem jelenthet gondot, hogy a két intézmény eltérő módszerekkel, különböző kereskedési rendszerekkel dolgozik. Szerinte ez nem zárja ki, hogy összehangolt megoldással álljanak elő, amit mindkét börze kereskedői és befektetői könnyen használhatnak.

Hub lesz, nincs mese

Az egyesülés megteremtheti a kelet-közép-európai régió értékpapír-piaci hubját, központját - vélik szakértők. A Varsói Értéktőzsde tavaly 105 első tőzsdei kibocsátást (IPO) bonyolított le, ami az összes európai IPO 40 százalékát adta. Igaz ugyanakkor, hogy az üzletek viszonylag kicsik voltak. A börze forgalma 26 százalékkal esett 2011-2012-ben, ám 2013 januárja óta felpörögtek az adásvételek - hívja fel a figyelmet Maciejewski.

A tőzsde értéke 125 százalékkal nőtt 2009 februárja, azaz a pénzügyi válság idején elszenvedett visszaesés mélypontja óta. Az idei év eddig hullámzónak bizonyult: a részvényindexek tízszázalékos zuhanásban is voltak, ám jelenleg nagyjából tavalyi szintjük közelében ingadoznak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!