A baloldali Genfi Kezdeményezés Csoport által megrendelt és közzétett közvélemény-kutatás szerint a lakosság 41,7 százaléka ellenzi a ciszjordániai részeknek a Trump-béketervben engedélyezett annektálását, 32,2 százaléka pedig támogatja azt.

Körülbelül 48 százalék úgy véli, hogy ez a várhatóan az amerikai vezetéssel egyeztetett lépés veszélyeztetné a béke elérésének esélyét a palesztinokkal, viszont 13,8 százalék úgy gondolja, hogy elősegítené a béke kilátásait.

A megkérdezetteknek mindössze 3,5 százaléka említette meg az izraeli fennhatóság kiterjesztését, amikor az ország két legfontosabb prioritásának megnevezésére kérték. A gazdaságot 42,4 százalék, az egészségügyet 24,6 százalék, a biztonságot pedig 17,4 százalék említette a legfontosabb kérdések között.

A felmérés szerint még Benjámin Netanjahu miniszterelnök jobboldali kormányzó Likud pártja támogatónak is csak a fele állt az annektálás mögé, miközben Beni Ganz védelmi miniszter centrista Kék-fehér pártja szimpatizánsainak többsége elutasítja ezt a lépést.

A közvélemény-kutatást június elején végezték el 621, Izrael felnőtt lakosságát reprezentáló válaszadóval. A hibahatárt 3,9 százalékban határozták meg.