Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hat órán keresztül hallgatta ki a szlovákiai Nemzeti Nyomozó Ügynökség (Národná kriminálna agentúra - NAKA) a tavalyi Kuciak-gyilkosság egyik gyanúsítottját, Miroslav Marceket. A férfiről korábban azt sejtették, hogy csak sofőrként volt a tetthelyen, és a kivégzéssel meggyanúsított Tomás Szabót vitte a jegyespár nagymácsédi otthonába. Most azonban - ahogy az korábban a szervezés miatt őrizetben lévő Andruskó Zoltán vallomása alapján felmerült - a férfi bevallotta, hogy ő is tüzelt a helyszínen, derül ki a Kuciakot egykor foglalkoztató Aktuality.sk cikkéből.

Az már régebb óta ismert, hogy az elkövetők - akikhez hozzátartozik még Alena Zsuzsova, aki szintén szervező volt a gyilkosságban, valamint Marian Kocner közismert szlovák vállalkozó mint felbujtó - egy másik, több évvel ezelőtt történt gyilkossági ügyben is felbukkantak. Petr Molnár üzletembert, 2016 decemberében lőtték agyon Kolárovóban (magyarul Gúta), amit Marcek most szintén elismert. A nyomozók elvitték emiatt Kolárovóba is, ahol egy Vág folyó feletti hídon és az üzletember lakásában is beismerést tett és a körülményeket is ismertette. Ugyanígy tett állítólag Nagymácsédon is.

A szlovák sajtó szerint Andruskó állítólag együttműködött a rendőrséggel és tanúskodott Kocner ellen. A Kuciak-gyilkosságról azt mondta, 20 000 eurót ígért Szabónak és Marceknek, és azt tervezte, hogy 10 000 eurót megtart magának. Ez részben egybe vágott a nyomozóügyészség korábbi állításával, hogy a gyilkosság ára 70 000 euró volt, amiből 20 000 eurót az tett ki, hogy Kocner elengedte az érintettek felé lévő tartozásait.

A kettős gyilkosság áldozataira tavaly február végén találtak rá a családi házukban. A rendőrség feltételezése szerint a gyilkosság összefüggésben állt Kuciak munkájával. Eleinte arra gyanakodtak, hogy utolsó, be nem fejezett tényfeltárása miatt ölhették meg párjával, mely az olasz maffia szlovák kormánypárti kapcsolatairól szólt. Az eset közfelháborodást váltott ki az országban, s heteken belül korábban sosem látott tüntetéssorozathoz, illetve mély belpolitikai válsághoz vezetett. A történések végül a kormány több tagjának távozásához, köztük Robert Fico kormányfő lemondásához és a kabinet széles körű átalakításához vezettek.