G7-es országcsoport és a Globális Dél országai közötti együttműködés mélyítése mellett, valamint a nemzetközi status quo egyoldalú megváltoztatása ellen emelt szót hétfőn a japán külügyminiszter Karuizavában, a világ gazdaságilag legfejlettebb országait tömörítő G7-csoport külügyminisztereinek tanácskozásán.

Megmutatjuk a világnak, eltökéltek vagyunk a jogállamiságon alapuló nemzetközi rend megőrzésében

– fogalmazott Hajasi Josimasza, hozzátéve: a világ "fordulóponthoz érkezett".

Leszögezte: az országcsoport szigorúan elítéli Oroszország Ukrajna ellen indított háborúját és Moszkva nukleáris fenyegetőzéseit.

A tárcavezető emellett az országcsoport és a Globális Dél kapcsolatainak mélyítéséért szállt síkra. Mint mondta, a közeledéssel a többi között igyekeznének megakadályozni, hogy Oroszország kikerülje a rá kirótt gazdasági szankciókat.

Leszögezte továbbá:

elejét kell venni annak, hogy Oroszország fegyverekhez jusson.

Támogatás Ukrajnának

Egy Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel utazó magas rangú amerikai tisztviselő azt mondta újságíróknak, hogy a Biden-kormányzat célja a tárgyalásokon Ukrajna támogatásának megerősítése, beleértve egy ukrajnai energiainfrastruktúrát érintő jelentős kezdeményezést is, amelyet a tavalyi németországi G7-találkozón indítottak el. Emellett hangsúlyos pontja a csúcsnak a Kijevnek nyújtott katonai segítségnyújtás folyamatos biztosítása. A tisztviselő szerint szintén prioritást élvez majd a konfliktus miatt Oroszországgal szembeni fellépés fokozása, különösen a gazdasági és pénzügyi szankciók révén.

Ukrajna fontos pillanat előtt áll a következő hetekben, mivel Oroszország jelenlegi offenzívája nagyrészt elakadt, az ukránok pedig ellentámadásra készülnek. Az amerikai tisztviselő, aki egyébként névtelenül nyilatkozott az Euronews tudósítása szerint, arról is beszélt, hogy a megbeszélésen szóba kerül majd az is, hogy miként tudják Ukrajna hosszú távú védelmi és elrettentő képességeit fokozni. Ez Kijev helyzetét is javíthatja majd az esetleges tárgyalásokon. 

A külügyminiszterek vasárnap esti, zárt ajtók mögött rendezett munkavacsoráján a japán külügy miniszter ezek mellett sürgette a párbeszédet Kínával, kiemelve az éghajlatváltozás és világkereskedelem ügyét, továbbá súlyos aggodalmait fejezte Észak-Korea ballisztikus rakétaprogramja miatt.

A vasárnap kezdődött, háromnapos tanácskozáson a külügyminiszterek várhatóan megvitatják a kínai hadsereg Tajvan körüli tevékenységét, Észak-Korea rakétaprogramját, valamint a Szudánban nemrég kirobbant erőszakcselekményeket is.