Az amerikai bruttó hazai termék a harmadik negyedben nem a korábban becsült 2,0 százalékkal, hanem 2,5 százalékkal bővült éves összehasonlításban.

Az elemzők nagyjából eltalálták a változást, ugyanis azt várták, hogy a minisztérium 2,4 százalékra korrigálja az adatot.

Az amerikai vállalatok által termelt profit az előző negyedhez képest 2,8 százalékkal, a tavalyi harmadik negyedhez képest pedig 27,8 százalékkal nőtt.

Összességében kedvezőnek mondható az adat, igaz az ír költségvetési és politikai bizonytalanságok jelentette probléma és az Észak- és Dél-Korea háborús konfliktusának negatív piaci hatását kevéssé tudja ellensúlyozni - értékelt Sörös Csaba, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. junior elemzője.

A tőzsdék mindössze minimális mértékben pattantak fel, de a nyugat-európaiak és a tengerentúliak így is mínuszban járnak. Az EUR/USD az adat előtti 1,35 körüli szintekről 1,3470-ig esett, igaz a tőzsdéktől ennek fényében jobb teljesítményre lehet számítani, de mégis jó esély van a múlt heti 1,3440-es alj tesztelésére a nap későbbi részében.

A nemzeti össztermék 70 százalékát kitevő fogyasztás komponens 2,6 százalék helyett 2,8 százalékkal növekedett, ami 4 éve nem látott gyors ütem és ezzel nominál értékben 1,97 százalékot adott hozzá a GDP-hez.

A beruházások emelkedésének üteme lassulást mutatott azzal, hogy csak 12,4 százalékkal növekedett, ezzel 1,55 százalék ponttal járulva hozzá a GDP-hez.

A nettó export negatívuma csökkent ugyan az előző negyedévhez képest, de a headline GDP-ből így is 1,76 százalékpontot vont le.

Mind az export, mind az import növekedési üteme lassult (az előző negyedévhez képest), de az előbbi csak 6,3 százalékra míg az utóbbi 16,8 százalékra.

A kormányzati vásárlás növekedése viszont így 4 százalékra gyorsult, de csak marginális mértékben járult hozzá a GDP-hez az elsőlakásvásárlási adókedvezmény program kifutásával.