Jelentősen csökken a jövő évben a vezető cseh politikusok bére, amennyiben a parlament megszavazza a kormány által javasolt takarékossági intézkedéseket. A Hospodárské Noviny című gazdasági és politikai napilapban pénteken ismertetett tervek szerint a bércsökkenésen kívül a kormány a különféle illetményeket is megadóztatná, utóbbi a már nyugdíjba vonult vezetők havi jövedelmét is csökkentené.

Václav Klaus államfő nettó havi jövedelme mindezek következtében 64 ezer koronával - azaz 722 ezer forinttal - lenne jövőre alacsonyabb. Az elnök az idén havi nettó 387 100 koronát (mintegy 4,4 millió forintot) kap, ez jövőre 322 750 koronára (3,65 millió forintra) esne vissza, ami 16,6 százalékos csökkenés. Az elnöki iroda a terveket nem kívánta kommentálni. Nem tisztségem azt mérlegelni, hogy ez sok vagy kevés - megszüntetjük az adótörvények kivételeit, s ez ennek következménye - jelentette ki az elnök havi jövedelmével kapcsolatban Miroslav Kalousek pénzügyminiszter. A koalíció és a kormány a terveket támogatta, a cseh államfő eddig ugyanis nem fizetett adót. A lap szerint ilyen mértékű bércsökkentésre vezető politikusnál Csehországban az 1989-es rendszerváltás óta nem volt példa.

Az intézkedés Václav Havel volt államfőt is érintené. Havel összesen nettó 100 ezer koronát (1,13 millió forintot) kap havonta. Ennek felét az államfői nyugdíj, felét pedig a költségtérítések teszik ki. A járandósága megadóztatásával 15 ezer koronával kapna kevesebbet Havel. A kormány döntése alapján a közalkalmazottak bérét jövőre 10 százalékkal csökkentik, a kormányfő és a miniszterek bércsökkentése tíz százalék alatt, a parlamenti képviselőké pedig 9-10 százalék lenne. A pénzügyminisztérium számításai szerint mindezek a politikusi bércsökkentések jövőre mintegy kétmilliárd koronát spórolnak meg az államkasszának.