A McCue Jury & Partners egyik alapítója, Jason McCue kedden jelentette be, hogy a hétfői napon megtették az első lépéseket a Wagner-csoport ellen indított "úttörő" jogi eljárásban. A vélelmezhetően Kreml utasításaira cselekvő félkatonai szervezet ellen terrorizmus a vád, a kereset célja pedig, hogy feltárják az áldozatoknak fizetendő kártérítések nagyságát - írja a Kyiv Post.

A Wagner már 2014-ben felbukkant Ukrajnában, hogy közvetlen támogatást nyújtson a helyi oroszbarát szakadár erőknek, de a Nyugat szerint az elmúlt évtizedben Szíriában és Közép-afrikai Köztársaságban is sok vér tapadt a kezükhöz, hiába tagadja mindezt Oroszország.

Vádlajstrom

McCue a brit alsóház külügyi bizottsága előtt beszélt csoport vélt főnöke, a titkosszolgálati múlttal rendelkező, a Putyin séfjeként emlegetett Jevgenyij Prigozsin által elrendelt gyilkosságokról, nemi erőszakokról és a nukleáris létesítmények közelében elhelyezett robbanóanyagokról. Mindezek mellett a német hírszerzés által lehallgatott kommunikáció szerint a Wagner-csoport közvetlenül is részt vett a megszállás után Bucsában véghezvitt mészárlásban.

Jevgenyij Prigozsin
Jevgenyij Prigozsin

A vádat kifejezetten a Kijevhez közeli faluban történt atrocitásokra élezik ki, ezért a McCue Jury & Partners a „bátor ukrán áldozatok” nevében indítja az eljárást a Wagner-csoport és Prigozsin ellen, bár az ügyet konkrétan az Egyesült Királyságba menekült áldozatok egy csoportja kezdeményezte.

Az ügyvédi iroda kézbesítette a hivatalos keresetlevelet, és ezzel megkezdettnek tekintik az ez idáig példátlan jogi eljárást. McCue elmondása szerint az egyik következő lépés az lesz, hogy a londoni Legfelsőbb Bíróság előtt fogják prezentálni bizonyítékaik, amelyek alátámasztják a Wagner-csoport terrortevékenységben való közvetlen részvételét.

Végzetes befolyás

Bár a zsoldos csapatra eddig elsősorban kegyetlen végrehajtóként hivatkozott a legtöbb forrás, a meghallgatáson felszólalt tanú, Mihail Hodorkovszkij disszidens oligarcha némileg árnyalta ezt a képet. Elmondása szerint a csoportot vezető Prigozsin miatt a zsoldosok befolyása jóval nagyobb mint azt eddig feltételezni lehetett.

A Wagner-vezér kapcsolata annyira szoros Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy gyakorlatilag olyan szinten szólhat bele a politikába mint Szergej Lavrov külügyminiszter, vagy Szergej Sojgu védelmi miniszter. Amennyire ő tudja Prigozsin még azt is megengedheti magának, hogy az elnök nevében adjon kegyelmet, ezért is kezelhette a Wagner-csoport az orosz bűnözők frontvonalra vezénylését.

Hodorkovszkij szerint a Wagner-csoport már az afrikai bevetései alatt is részben az Ukrajna elleni műveletekre gyakoroltak, és komoly hibának tartja, hogy a nyugati kormányok ennyire alábecsülték a zsoldos sereg által jelentett fenyegetést.