A svájci jegybank (SNB) monetáris politikai testülete - a várakozásokkal összhangban - 0,25 százalékon hagyta csütörtökön az irányadó kamatot.

Az SNB azt is közölte, hogy fenntartja expanzív monetáris politikáját, illetve határozottan fog cselekedni, hogy megakadályozza a frank euróval szembeni túlzott erősödését. Hozzátették: egy ilyen túlzott erősödés a monetáris feltételek nemkívánatos szigorítását vonná maga után.

A közelmúltban a frank részben a görögországi problémák miatt erősödött, mert az aggodalmak euróeladási hullámot generáltak.

Kérdés persze, hogy mit értenek túlzott erősödésen a jegybankárok. A svájci frank a kamatdöntés előtt már így is éves csúcson állt az euróhoz képest, az idén 1,5 százalék volt a többlet. Az SNB bejelentését követően azonban korrigált az árfolyam, azaz kissé gyengült a frank.

A frank annak ellenére drágult az elmúlt egy évben, hogy az erősödés megállítására az SNB 2009 márciusában CHF-eladásba kezdett. A szóhasználat mindenesetre "puhult" a korábbiakhoz képest, amikor is az SNB még úgy fogalmazott, hogy bármilyen erősödést megakadályozna.