A korlátozás, amelyet most az Európai Tanács négy hónapra felfüggeszt, Fehéroroszország esetében 170 magánszemély vagyonának befagyasztására és utazásainak korlátozására illetve három szervezet eszközeinek befagyasztására vonatkoznak. Az intézkedés arra válasz, hogy Belarusz minden politikai foglyát kiengedte a börtönből augusztus 22-én, illetve az EU-fehérorosz viszony javítását hivatott elősegíteni - olvasható az Európai Tanács honlapján.

A politikai foglyok kiengedését az EU már régóta követelte. Az embargó mostani felfüggesztésével az Európai Tanács abban reménykedik, hogy további pozitív fejlemények révén javulnak az EU és Belorusz közötti kapcsolatok. Ugyanakkor azt is hozzáteszi a közlemény, hogy az EU szoros figyelemmel kíséri a demokrácia és az emberi jogok fejlődését az országban.

A magánszemélyek és szervezetek elleni szankciók október 31-én jártak volna le, az Európai Tanács ezt korábban még négy hónappal, 2016. február 29-ig meghosszabbította, de ezzel egy időben  170 magánszemélyre és 3 szervezetre vonatkozóan fel is függesztette az intézkedést. Így a korlátozások négy személy esetében még érvényben maradtak, úgy ahogy a fegyverembargó is.

Az Európai Tanács emellett a feketelistáját is frissítette. Az erről szóló megállapodás az EU hivatalos lapjában október 30-án jelenik meg és 31-én hatályba is lép.