Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke egy interjúban, amit az ABC televíziós társaságnak adott, nyitva hagyta a lehetőséget, hogy 2024-ben nem indul újra az USA államfői tisztségéért - tudósított a Bloomberg. Minden a körülményektől függ, leginkább három dologtól: mit hoz a sors, milyen lesz az egészsége és 2020-as ellenfele, Donald Trump volt elnök elindul-e az elnökségért három év múlva.

Tiszteletben tartom a sorsot - mondta az interjúban. - A sors sokszor beavatkozott az életembe - tette hozzá egyebek mellett arra célozva, hogy egyik fia fiatalon rákbetegségben halt meg, lánya és első felesége pedig autóbaleset áldozata lett. Emellett azt mondta, hogy ha olyan lesz az egészsége, mint most, akkor nem látja akadályát a 2024-es indulásnak.

A tévéinterjú riportere rákérdezett arra, hogy befolyásolná-e döntését, ha Donald Trump lenne a Republikánus Párt elnökjelöltje 2024-ben? Erre úgy válaszolt, hogy növelné az esélyét az indulásának. A Fehér Ház hivatalos álláspontja egyébként továbbra is az, hogy Biden két elnöki ciklusra készül.

Ennek szellemében igyekeznek hűteni a spekulációkat azzal kapcsolatban, ki léphetne a helyére a 2024-es elnökválasztási kampányban. Nem kommentálták ebből a szempontból azt az utazását, amelyen két lehetséges demokrata kihívójával - egyben korábbi ellenfelével a 2020-as demokrata párti előválasztáson -, Kamala Harris alelnökkel és Pete Buttigieg közlekedési miniszterrel vett részt Észak-Karolina államban, ahol népszerűsítették a Biden-adminisztráció infrastruktúra-fejlesztési törvényét.